kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Pandit Radzsmani Tigunait Ph.D

A mantra ereje

A Beavatás Misztériuma

Szinopszis

Szabadítsuk fel a mantra erejét, és változtassunk az életünkön!

Az isteni hang Szent Igéjének eszméje emberemlékezet óta kíváncsisággal, izgatottsággal tölti el az embert, titkok forrása. A Szent Ige és annak megvilágosító, személyiségformáló ereje képezi a spiritualitás magvát a keresztény, a buddhista, a szúfi, és az iszlám kultúrkörben. A jógikus hagyomány mantrának nevezi a szent szavakat - a mantraszó szerint azt jelenti: „az a szó, amely ismétlése révén védelmet biztosít." A mantra ereje - A beavatás misztériuma az indiai védikus és tantrikus hagyományok áttekintésével vizsgálja meg a Szent Igét - a mantrát -, és fedi fel a mantra beavatás titkát. Pandit Tigunait - miközben számunkra is érthetően, gyakorlati tanácsokat adva mutatja be ezt a 6000 éves ezoterikus tudományt - elmondja, hogyan használhatjuk a mantrát lelki békénk, és tökéletes testi-lelki egészségünk elérésére, magasabb rendű spirituális önvalónk kibontakoztatására. Saját élményeiről, valamint nagy szentek, és bölcsek tapasztalatairól mesél, magyarázatai révén képesek leszünk megkülönböztetni egymástól a mantra-tudomány ősi, gazdagító hagyományát, a hamisan csillogó, új-koros (new age) utánzatoktól, amelyek mindent megígérnek, de csak csalódást szülnek. Bármelyik korról, vagy hagyományról legyen is szó, az útkereső emberek a mantra tudományának révén járták végig az egyénitől a kozmikusig, a pillanatnyi örömöktől az örök boldogságig, és az intellektustól az intuícióig vezető utat. Ez a könyv mindenkinek hasznára lesz, aki szeretne csatlakozni hozzájuk.

 


Tartalomjegyzék

Előszó

1. Híd a belső világhoz

2. A fény eltakarása és felfedése

3. A tanító megtalálása

4. Az egyetemes mantra

5. A beavatás ereje

6. A mantrák osztályozása és a különféle mantrák erői

7. Mantra, jantra és istenség

8. Shaktipáta: A kegyelem leereszkedése

„A" függelék - Felkészülés a mantra beavatásra

„B" függelék - Hogyan végezzünk purash csaranát?

A szerzőről


Olvasson Bele!

Nemcsak kenyérrel él az ember,
Hanem minden igével, amely Istennek
Szájából származik.
Mt 4, 4

Előszó

E munka eredetileg spirituális naplónak készült, olyan tükörnek szántam, amelyben szemügyre vehetem saját tudatom és szellemi önvalóm tükörképét. A könyv gondolatainak csírája egyszerű, ám mélyreható elmélkedés formájában fogant meg bennem egy félelmek, kétkedés, bizonytalanság, és bűntudat gyötörte tanuló láttán, aki 1993 őszén kért tőlem mantra beavatást.
A férfi évekig járt a Himalája Intézetbe, ahol tanítok. Hétvégi meditációs kurzusokon vett részt, elsajátította a légzés tudományát, hatha-jógát tanult és végül egy hónapra be is költözött az Intézet falai közé. Mint később rájöttem, csupán hosszas vívódás után kérte, hogy mantra beavatásban részesülhessen. A kitűzött napon mesterem utasításait követve beavattam a mantra meditációba. Utána mondtam neki, ha bármiféle kérdése merülne fel a mantra gyakorlásával kapcsolatban, keressen fel. Pár nappal később eljött, és megosztotta velem tapasztalatait. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten szokatlan élményekről számolt volna be, de az egész valahogyan egy korábban még sohasem tapasztalt gondolatáradatot indított el bennem.
Elmesélte, hogy a mantra beavatást követően nagyon boldognak érezte magát. Jól tudott összpontosítani, és amint a mantra hangja nyilvánvalóvá vált a tudatában, egész lényét béke töltötte el. Ráébredt, hogy végre megtalálta az oly régóta keresett békét, és lelki nyugalmat. Egy vagy két nappal később azonban félelem lett úrrá rajta. Ilyenek jártak az eszében: „Ez valami varázsige? Túlságosan nyugodt vagyok. Képes leszek ugyanúgy élvezni az életet, mint azelőtt? Hogyan leszek képes megtalálni a hangot a barátaimmal, akik egészen másféle életet élnek? Ez a fajta boldogság lehet, hogy egészen a jóga rabjává tesz majd. Szeretnék boldog lenni, de nem akarom elveszíteni az üzleti világ versenyében szerzett előnyeimet, vagy azt az énemet, amelyhez korábban ragaszkodtam."
Beszélgetésünk során az úriember még valamit elárult: Félt mesteremtől, és a hagyományainkat követő tanítványi láncolat mestereitől. A beavatás során azt mondtam neki: „Mesterem, Srí Szvámi Ráma, és e hagyomány bölcseinek nevében ezt a mantrát kapod." Ez a mondat, valamint a beavatás közben és után tapasztalt béke érzése arra a gondolatra juttatta, hogy a szvámidzsi hihetetlenül erőkkel kell, hogy bírjon. Úgy érvelt, hogy ha Pandit Radzsmani az ő nevében ilyen dolgokra képes, akkor mi történhet, ha maga a szvámidzsi avat be valakit?

Amellett, hogy ilyen kétségek és félelmek támadtak benne, a miatt is bűntudatot érzett, hogy nem a [vallásos] neveltetése szerinti területen próbálkozott Isten fellelésével. Azzal próbáltam vigasztalni, hogy emlékeztettem rá, mit mond Krisztus Márk negyedik fejezetében: „A magvető az igét hinti. ... de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett igét.\\\"[1]

- Barátom, - folytattam - békére, lelki nyugalomra, és egy tárgyra összpontosító tudatra vágytál. Isten kegyelméből elnyerted ezeket. Próbáld meg nem elveszíteni. Félelmeid, kétségeid, bizonytalanságod, és bűntudatod alaptalanok. Az ige magja ott van benned. Engedd növekedni, és kivirágozni.

- Próbáld megvizsgálni min is alapszik a félelmed. Lehet, hogy attól félsz: megszabadulsz a félelemtől, tiszta leszel, tudatod képes lesz egy tárgyra összpontosítani, és valódi önvalódat fogod szeretni? Nem a kétségeidben való kételkedéstől félsz-e, vagy attól, hogy szembenézz saját negatív oldaladdal? Kérdezd meg magadtól: „Miért baj az, ha boldog vagyok?\\\"

Ami pedig a szellemi vezetőktől való félelmedet illeti, kérlek, emlékezz rá, hogy emberi lénynek nincs ereje. Az emberi szívekben a Mindenható ereje nyilvánul meg szeretet, együttérzés, kedvesség, és tudás formájában. Ezek az isteni erények sohasem lehetnek ártalmasak a számunkra. A létezők közül egyedül Istennek van hatalmában, hogy bármiféle hatással lehessen ránk - Isten egymaga minden erők ereje, benne tárolódik az ősi isteni energia. Ha bárkitől is félünk, az azt jelenti, hogy elzárjuk az isteni sugárzás áramlását.
Ezért azt javasolom, hogy használd továbbra is szeretettel, tisztelettel, és hűségesen a mantrádat. Kérlek, ne engedd, hogy a tudatod sötét zugában élő sátán belevonja Srí szvámidzsi, más bölcsek vagy az én alakomat a te szellemi válságodba. Kérj tanácsot lelked fényesebb részétől, hogy győzedelmeskedj e belső harcban. Engedd, hogy ne az elme - melyet félelem, kétség, bizonytalanság és bűntudat zaklat -, hanem a szellemi lélek döntsön abban a kérdésben, hogy a meditáció útját fogod-e követni vagy sem.
Az úriember beszélgetésünk után néhány nappal elment. Nem tudom végül, melyik utat választotta, de az esetet nem tudtam kiverni a fejemből. Valami oknál fogva egyre erősebbé váltak bennem e találkozás kiváltotta érzések. Egy aprócska hullám áradattá duzzadt, és abból a tényből fakadóan, hogy Srí szvámidzsi nem tartózkodott az Intézetben, az áradat lendületet kapott.
A szvámidzsi akkoriban minden energiáját a Himalája lábánál - egy jótékonysági projekt keretében - épülő Himalája Intézet Kórházára fordította. Huszonöt éves nyugati működése során sohasem szentelt még ekkora figyelmet egy indiai projektnek. Munkarendjének e gyökeres megváltozása egyértelműen jelezte, hogy ideje legnagyobb részét Indiában tölti majd, és nemigen mozdul ki onnan.

E kimondatlan döntés szemmel láthatóan hasonló hatást gyakorolt sok tanítvány tudatára és szívére, mint a beavatását kérő imént említett úriemberre. Úgy vettem észre, hogy a félelem, a kétség, a düh és a bizonytalanság fellege kavarodik fel körülöttünk.

Egy nap, amint irodámból hazafelé tartottam, azon kaptam magam, hogy teljesen gondolataimba merülök:„E hajlamok megnyilvánulásai szellemi útkeresésünk szükséges állomásai-e? Mi vonz minket ehhez az úthoz, és mi ösztönöz arra, hogy letérjünk róla? Mi motivál arra, hogy egy ideig komoly útkeresők legyünk, és miért van az, hogy legtöbbünk végül mégis ellene fordul annak, amit oly mélységesen áhít?"

Miközben gondolatban e kérdésekkel foglalkoztam, elkezdtem újraolvasni azokat az írásokat, amelyeket régebben már sokszor elolvastam: a Rámájanát, a Bhagavad Gítát, a Jóga Vaszisthát, és az Upanisadokat. A kérdések, amelyeken elmélkedtem, oly kényszerítő erejűek voltak, hogy olvasás közben úgy tűnt, maguk keresik a válaszokat. Amikor a válaszok megjelentek az írásokban, minden egyes alkalommal Srí szvámidzsi és más nagy bölcsek - Szvámi Krishnananda, Szadananda, Csaitanja Prakashananda - egyetértő hangját hallottam, akik korábban jóindulatúan és önzetlenül segítettek az úton.
Megfigyeltem, hogy a kérdéseimre kapott válaszok két fő témára összpontosultak. Az első: legyünk óvatosak a félelemmel és a kétkedéssel kapcsolatban. A félelem és a kétkedés egy sereg termeszhangyához hasonló, amely szétrágja az alapzatot, és így végül összeomlik a spiritualitás építménye. A második: legnagyobb ellenségeink az ego és az önzés.

Valójában ők a parancsnokok - ők szervezik meg a dühöt, a gyűlöletet, a féltékenységet, a mohóságot, a bosszúvágyat, ők utasítják őket arra, hogy felfordulást okozzanak mind a belső, mind a külső vilában.Vannak, akik csalódnak, és elkedvetlenednek, mert azt találják, hogy az írások, és a szentek negatív minőségeinkre helyezik a hangsúlyt. Elsőre úgy tűnhet, hogy pesszimista hozzáállással közelítenek a spiritualitáshoz, de amikor elgondolkodtam a dolgon, kezdtem rájönni, hogy nem ez a helyzet: az írások se nem pesszimisták, se nem optimisták, se nem negatívok, se nem pozitívak - egyszerűen tényeket szögeznek le. Ha ismerjük ezeket a tényeket, akkor csüggedés nélkül folytathatjuk utazásunkat.
A középkori indiai szent, Tulszídász által írt nagyszabású Rámájana[2] egyik szakasza segített összeszedni gondolataimat, hogy objektív nézőponttal folytathassam a spiritualitás témájának további kutatását. Így ír:

A spiritualitás a halhatatlanság nektárjának tavához hasonlatos. Isten kegyelme nélkül lehetetlen eljutni ehhez a tóhoz. A rossz társaság letérít az odavezető útról. A rossz társaság által keltett híresztelések olyanok, mint az utat elfoglaló tigrisek és kobrák. Az anyagiasság és a napról napra ismétlődő családi ügyek jelentik a járhatatlan hegyeket. A nem-tudás, a káprázat, az ego és a hiúság a sűrű erdő. Gondolkodásunk zavarossága, mely kétséget és romboló hatású érveket szül, olyan, mint egy viharos folyó, amelyen az embernek át kell kelnie ahhoz, hogy eljusson a túlpartján levő tóhoz. A spiritualitás tava elérhetetlen azok számára, akik nincsenek felruházva a megingathatatlan hit erejével, akik nem részesülnek a bölcs emberek társaságának áldásából, és akiknek nem Isten a legkedvesebb.
Ha egy ember véletlenül (kíváncsiságból, mert a spiritualitás szeszélyévé vált, vagy, mert a csalódást keltő világi ambíciók miatt elege lett a világból) történetesen ezt az utat követné, és elviselné nehézségeit, a nem-tudás okozta lustaság, tétlenség, és önteltség triója nem sokkal a partvonal elérése előtt álmot bocsát a szemére. Az ilyen útkereső, miközben tehetetlenül fekszik, a hűvös szelet vádolja az anyagiasság perzselő hőségének elpusztításával, és nem kortyol bele a halhatatlanság nektárjába. Így anélkül, hogy már oly közel került célját elérte volna, visszatér korábbi életmódjához, és utazásával büszkélkedik. Ha valaki a tóról kérdezi, így felel: „Jártam ott, és láttam, mi is az valójában. Ne vesződj azzal, hogy odamenj - nem éri meg."

Az Isten kegyelmével megáldott embert azonban egyik említett akadály sem gátolhatja meg célja elérésében. Az Isten kegyelmét bíró ember eléri a tavat, tisztelettel kortyol a halhatatlanság nektárjából, és megszabadul a háromszoros - testi, mentális, és szellemi - fájdalomtól. Az ilyen adhikári semmilyen körülmények között nem hagyja ott e tavat.Ezért, mivel minden akadály a rossz társasággal kezdődik, bárki akar is belekortyolni ebbe a tóba, szatszangához (a szent lelkek társasága) kell folyamodnia.

Lenyűgözött e szakasz bölcsessége és mélysége.

Mégis további kérdések merültek fel bennem: A mai körülmények között, hol keressük és találjuk meg a szent lelkek társaságát? Honnan tudjuk, hogy ki szent és ki nem? A nyugati hagyomány szerint egy embert csak jóval a halála után nyilvánítanak szentté, ezért elég absztrakt elképzelés lenne a társaságát keresni. A keleti hagyományokban a szent szó nagyon széles értelmezési tartományt fed le - bárkit nevezhetnek szentnek, lehetetlen bizonyítani, vagy megcáfolni, hogy egy adott ember valóban szent-e. A szent mivoltot övező külső jegyek hagyományról hagyományra változnak, a szentség belső minőségei (mint a feltétel nélküli szeretet, az együttérzés, az önzetlenség, és a belső igazság közvetlen magtapasztalása) különlegesen finom szintűek - és ezért - láthatatlanok.Továbbá, nyugtalanul rohanó modern világunkban kinek van ideje szenteket keresni, az ő társaságukat élvezni? Ezért, mint bármely más esetben, ha keresünk valamit, a könyvekhez, hang- és videokazettákhoz, vagy előadásokhoz fordulunk. E források révén alapvető információkat gyűjtünk össze, amelyek arra ösztökélnek, hogy személyes útmutatást keressünk. Itt kezdődik az utazás félelmetes része. Muszáj kockázatot vállalnunk - úgy tűnik, hogy egy tapasztalt tanító személyes útmutatása nélkül képtelenek vagyunk nekivágni a személytelen, egyetemes Igazsághoz vezető utazásnak, nem érhetünk célt.

Minél többet tűnődtem a személyes útmutatás természetén, annál világosabbá vált, hogy minden korban és minden helyen Isten neve, avagy a Szent Ige alkotta a spiritualitás magvát. A tanuló, pedig azáltal alapozza meg a közvetlenül a legmagasabb rendű célhoz vezető úttal való kapcsolatát, hogy az Igét közvetlenül a tanítótól kapja meg. Ez a felismerés végül az Isteni Ige dinamikájának megvizsgálására késztetett - hogy szemügyre vegyem annak az Abszolúttal, és azokkal a bölcsekkel való kapcsolatát, akiknek eredetileg feltárult, azt a folyamatot, amelynek révén az Ige nemzedékről nemzedékre továbbadódott, továbbá, hogy miként tisztítja meg a tudatot és szívet.
Látásmódon kitágítása érdekében mind a jógikus, mind a nem-jógikus hagyományok szövegeit megvizsgáltam. Kutatásaim során azt találtam, hogy a szent hang egyetemes, a szent Ige eszméje időtlen idők óta a világ minden kultúrájában kíváncsiságot, érdeklődést keltett, titokzatosnak találták. Az emberek még ma, ebben a technológiai szempontból fejlett korban is bíznak a szent hang gyógyító erejében, a mantra személyiségformáló erejében, és a szellemi töltettel bíró zene nyugtató hatásában.

Mivel a szent szavakban egy láthatatlan védelmező erő rejlik, a jógikus hagyomány mantrának nevezi az ilyen szavakat - ami szó szerint annyit tesz, hogy „az a szó, ami az ismétlése által keltett erő révén biztosít védelmet\\\" (mananat trajate iti mantrah). Indiában a gondolkodók, filozófusok, tudósok, és szellemi vezetők temérdek időt és energiát fordítottak az isteni Ige dinamikájának felfedezésére. Az írások szerint az élet minden változatosságával egyetemben ebből az erőből fakad. A szent hanggal kapcsolatos felfedezéseket dokumentáló szövegeket mantra-sasztrának nevezik, az ezzel foglalkozó adott tudományágat, pedig mantra-vidjának.

Az évezredek során a bölcsek aprólékos gonddal mélyedtek el e tudomány részleteiben, feltérképezték az egyes, adott hangok pontos alkalmazását, és ebben nem pusztán a spirituális kibontakozás, hanem olykor a világi törekvések is szerepet játszottak. Következésképp a mantra tudomány áthatotta az orvostudomány, az asztrológia, a számmisztika, a tánc, a festészet és a zene területét is. Alkalmazásának területei a bőséges szüret elérésétől, az üzleti sikeren át, a megfelelő házastárs megtalálásáig, a kígyómarás gyógyításáig, az emlékezőtehetség fejlesztéséig, és a belső béke kibontakoztatásáig terjednek, egészen a születés és halál körforgásából való megszabadulásig. Olvastuk a mantra sasztra szövegeit, a szentek és jógik életrajzait, és megborzongtunk a mantrákat kísérő csodálatos erőkről szólót történetek hallatán. Közülünk azonban nagyon kevés embernek voltak személyes tapasztalatai ezen a téren - még ha voltak is ilyenek, csodálattal tekintettünk rájuk.

Nekiláttam tehát e könyv megírásának, hogy megmagyarázzam, miért rejtenek magukban csodálatos erőket a mantrák. Az írásokból valamint az általam ismert szentek, és jógik tapasztalataiból származik a könyv lapjain kínált magyarázat arra, hogy a mantrák egyes esetekben miért, máskor miért nem tesznek bizonyságot erejükről. A könyv azt is elmagyarázza, hogy a mantra erejéből fakadóan a mindenható, mindent átható, és végtelen Isten miként válik eléggé végessé ahhoz, hogy láthatóvá váljék a számunkra - más szavakkal: miként válik a személytelen személyessé. Könyvem azt mutatja be, hogy a mantra, az Abszolút Valóság és az Isten megszemélyesített alakjának - a mantra erejéből származó - megtestesülése közti kapcsolat az a közös pont, ahol összetalálkoznak a jóga, a meditáció, a spiritualitás, és miszticizmus különféle aspektusai (mint például a kundalini, a csakra, a jantra, a mandala, és a tantra).

Az utolsó fejezet e tudomány legezoterikusabb vagy misztikusabb aspektusára összpontosít: a shaktipátára (a spirituális energia követlen átadására). A könyv, hogy segítse az útkeresőket a shaktipátáról elterjedt szenzációs történetek, és hírverés okozta zavarodottság legyőzésében, az eredeti forrásokhoz vezeti el az olvasót - a témáról szóló írásokhoz, és a bölcsek tapasztalataihoz. Az utolsó fejezet az Upanisadokhoz köthető szövegek, például a Katha-, és a Szvétashvatara-upanisad, a tantrikus szövegek, mint a Szaundarjalahari, és a Tantraloka lényegét, valamint a Sankarácsárja és Guru Gorakh Nath hagyományait követő bölcsek mondásait és történeteit foglalja magában. Megmutatja, mit tehetünk annak érdekében, hogy kultuszteremtés nélkül nyerjük el, őrizzük meg, és sokszorozzuk meg Isten kegyelmét.

A spirituális napló formájában 1993 őszén íródott könyv kiindulópontjául szolgáló kérdéseken való elmélkedéseimnek köszönhetően jobban megértettem a spirituális útkeresők problémáit, és sok saját megválaszolatlan kérdésemre is választ kaptam. Abban is segítségemre volt, hogy jobban megértsem, (noha még így is sok minden van, amit meg kell értenem) mit értett gurudévám azon, amikor ezt ismételgette: „Ne mankónak használjuk a gurut. A guru olyan, mint egy csónak, és fontos, hogy ne kapjon léket. Ha nem tudunk evezni, az se nem a csónak, se nem a folyó hibája. Ha a csónak segítségével sikeresen átkeltünk a folyón, nem szükséges magunkkal vinnünk a csónakot, de elpusztítanunk sem kell."
Rendesen annyi időt töltünk a guruk, a hagyományok, a mantra, az Isten, és a shaktipáta előnyein és kelepcéin való merengéssel, hogy nemigen jut időnk a tényleges tanulásra és gyakorlásra. Remélem a könyv elolvasása, segítségül szolgál majd a spirituális útkeresőknek, hogy túl sok idő és energiapazarlás nélkül győzhessék le belső ellenségeiket, és így biztonságban érhessék el az élet másik partját.

Kezdetben vala az Ige,
és az Ige vala az Istennél,
és Isten vala az Ige. ...
És az Ige testté lett
és lakozék mi közöttünk. ...
a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
Jn 1, 1-14.

 

1. fejezet

Híd a belső világhoz

Mindannyian békére és boldogságra vágyunk. Minden világi és spirituális törekvésünk mélyén a béke és a boldogság meglelését célzó útkeresés rejlik. A pénz, a hatalom, és a társadalmi pozíciók megszerzésével foglalkozunk, azt remélve, ezek majd meghozzák az áhított békét és boldogságot. Olykor igen, legalább is egy időre. A vagyonszerzés, és [a világi] sikerek azonban olyanok, mint egy finom ebéd - az élvezet és a kielégülés érzése hamar elillan, és újra éhesek leszünk. A bölcsek szerint a külső világban található boldogságtöredékek annak a végtelen boldogságnak, örök otthonunk örökségének a tükröződései, amelyre születésünknél fogva jogot formálhatunk. Megszülésünkkor - mondják a bölcsek - e boldogság egy kis részét magunkkal hozzuk. William Wordsworth megfogalmazásában:

„... nem teljesen emléktelen,
és nem egészen védtelen
jövünk az Istenből, ki otthonunk,
de fénycsóvát vonunk: ..."

Óda: A halhatatlanság sejtelme

[A kora gyermekkor emlékeiből] [3]

Mivel nem feledkeztünk el teljesen égi otthonunkról, nyugtalanul járjuk a világot, remélve, hogy megtaláljuk a hazavezető utat.

Míg haza nem találunk, nem élhetjük át a valódi boldogságot. Még ha család és barátok vesznek is körül, még ha világi kényelmet, és megbecsülést értünk is el, folyton üldözni fog a mélyen rejlő magányosság érzete, egy meghatározhatatlan hiányérzet. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy száműzzük ezt az érzést, de még ha [egy időre] sikerül is elnyomnunk, örökké vissza fog térni. Végül felhagyunk próbálkozásainkkal, és belenyugszunk, hogy az élet olyan, amilyen. Életünk befutja pályáját, és üresen, csalódottan halunk meg.

A legtöbb ember ezt tapasztalja. A jó karmával, a bölcs társaságával, és az Isten kegyelmével megáldottakat azonban nem csüggeszti el a külső világot alkotó elemek összességének végső üressége. Inkább tényként fogadják el azt, és másutt keresik a belső beteljesülést, szilárdan állnak a világi élet üres kísértéseinek és háborgatásainak közepette. Ezek az útkeresők szilárd elhatározással, belső erővel, önbizalommal felfegyverkezve, félelmet nem ismerve néznek szembe karmikus kihívásaikkal, megfizetnek azokért, lemossák azokat, vagy elégetik a tudás tüzében, végül, pedig megszabadulnak azoktól az erőktől, amelyek a mulandó világhoz kötik őket. Az ilyen embereket e világ fájdalmas, és végső soron nem kielégítő mivoltának felismerése arra az elhatározásra juttatja, hogy a fájdalomtól a boldogság, az alacsonyabb rendű valóságtól, a magasabb rendű valóság felé mozduljanak el.

Ha ez a folyamat már elkezdődött, gyorsan be is fejeződhet. A bölcsek azt mondják: „Csak fordítsd el arcod, és már ott is vagy." Sajnos azonban, mivel sokunk azt a szilárd hiedelmet építette ki magában, hogy az érzékeinkkel érzékelhető világ valódi, nehezen tudunk elfordulni tőle. Lehet ugyan, hogy kényszerítő erejűnek érezzük a spiritualitás és a miszticizmus magasrendű eszméit, de azok végül is, mégiscsak eszményképek - nem tudjuk megvalósítani őket az életünkben, nem tudjuk, hogyan váltsuk fel a múlandó fájdalmak és örömök világát az örök boldogság világával.

Mintha szakadék tátongana a külső és a belső világ között. Érezzük a belső világ vonzását, de nem látjuk az utat, miként juthatnák el innen oda. Hídra van tehát szükségünk. A hídhoz vezető utat is meg kell találnunk, és ehhez talán segítségre lesz szükségünk. Azután, ha megtaláljuk a hidat, rájövünk, hogy képtelenek vagyunk átkelni rajta olyasvalakinek a segítsége nélkül, aki tökéletesen ismeri a híd mindkét oldalát, sőt a híd természetét is.

Mielőtt azonban elfogadnánk az útmutatást, meg kell bizonyosodnunk a vezető bölcsességéről és együttérzéséről. Tökéletesen meg kell győződnünk róla, hogy olyan emberről van szó, aki mindkét világban kiegyensúlyozott, és otthonosan mozog. A legtöbb ember vagy az alacsonyabb rendű valóság világába merül, és nincs tudatában a magasabb rendű spirituális világnak, vagy annyira az isteni Önvalóra alapoz, hogy a külső világnak nincs tudatában. A sziddhák azok, akik egyszerre itt is, és ott is vannak - a sziddha tökéletes mestert jelent. A két világ határán állnak, és magasabb rendű tudásukat alkalomadtán megosztják az alacsonyabb rendű valóság világában élőkkel. Mivel azonban félig itt, félig, pedig ott vannak, legtöbben nem teljesen értjük szavaikat és tetteiket. Gyakran félreértjük őket, mert képtelenek vagyunk felfogni, hogy miként lehet valaki olyan, mint mi és mégis egészen más. A történelem során mindvégig üldöztük az ilyen mestereket, és csak az után ismertük fel, hogy próféták és szentek voltak, miután elhagyták halandó testüket. A Mózeshez, Krisnához és Krisztushoz hasonló megvilágosodott lelkeket - míg testi alakjukban jártak közöttünk - nem becsülték meg.

Szerencsére azonban részesültünk abban az áldásban, hogy jelen voltak köztünk azok a szentek és bölcsek, akik a másik parton ütöttek tanyát, de mégis úgy döntöttek, hogy átmenetileg köztünk időznek - annak biztos tudatában, hogy legtöbbünk nem fogja felismerni őket. Tehetetlenségünk iránti együttérzésükből fakadóan hidat építettek a két világ között, és vezetőül ajánlkoznak az átkelni szándékozóknak. Minden kultúrának megvannak a saját történetei ezekről az önzetlen, együtt érző lelkekről, akik mindig mások érdekét tartották szem előtt. Néhányan még ma is köztünk járnak. Nemigen vagyunk képesek felismerni őket, pedig meg kellene tanulnunk. Ha úgy élnek és viselkednek, ahogyan mi, akkor nem ismerjük fel őket. Ha különösen viselkednek, akkor furcsának vagy őrültnek nevezzük, és elutasítjuk, vagy nagyképű, sőt akár veszélyes alaknak is tarthatjuk őket. Ha találkozunk velük, csak akkor ismerjük fel őket, ha már mi magunk is egyfajta tiszta célt tűztünk ki magunk elé.

ÚTRA KELÜNK

 Felfedezőutunk első szakaszában még nincs szükségünk, a két világot, és az őket összekötő hidat teljességgel kiismerő, tökéletes mesterre. Csupán egészséges életfilozófiára, testi, mentális, és szellemi egészségünk fejlesztésének módszeres technikáira van szükségünk, hogy komolyan, tiszta fejjel indulhassunk útnak. Könyvekre és tanítókra van szükségünk a spirituális világ megértéséhez, hogy elsajátíthassuk az odavezető térkép értelmezésének művészetét.

A különféle technikák gyakorlása segít majd erősségeink és gyengeségeink felismerésében.

 Ahhoz sincs szükségünk tökéletes mesterre, hogy eljussunk a két világ közti hídhoz. Egy tanító vagy egy kézikönyv is képes megmutatni az utat. Ehhez akár a józanész is elegendőnek bizonyulhat. Sok út vezet a hídhoz. Az a legjobb, amelyik összhangban áll adott körülményeinkkel, testi képességeinkkel, érzelmi érettségünkkel, és intellektuális felfogásunkkal. Nem számít azonban, hogy melyik utat választjuk, hiszen bármelyik legyen is az, a hídnak ezen az oldalán egyesül az összes többivel. Ott két jelentős akadály zárja el utunkat: a félelem és a kételkedés.

 A félelem annak tudatából ered, hogy most magunk mögött kell hagynunk a hídhoz vezető utat. Erősen kötődünk kulturális hátterünkhöz, és vallási neveltetésünkhöz. Félelmetes az a gondolat, hogy elhagyjuk ezt az ismerős világot, és belépjünk az ismeretlenbe. Utazásunk elején még biztosak voltunk benne, hogy az élet legfőbb célja a túlpart elérése, és az örökkévaló boldogság elnyerése. Most azonban, hogy eljutottunk utunk valódi kiindulópontjára, azt tapasztaljuk, hogy az oly fájdalmasan összegyűjtött üres tapasztalatokhoz való kötődés, az ismeretlentől való félelemmel karöltve azzal a heves követeléssel áll elő, hogy forduljunk vissza, és térjünk vissza megszokott világunkba. „Lehet, hogy elvégre, nem is olyan értelmetlen az élet" - mondjuk. „[Itt] legalább tudom, mi van, ki vagyok ebben a világban. Ha visszamegyek, és jobban próbálkozom, lehet, hogy valami valódi értékre bukkanok majd. Ide mindig visszajöhetek, és később is átkelhetek a hídon."

A félelem legyőzésének egyetlen módja az, ha legyőzzük a második akadályt, a kételkedést. A kételkedés egy sereg érvet sorakoztat fel.

„Ki tudja, hogy ez-e a jó híd?" „Lehet, hogy rossz úton járok." „Biztos vagyok benne, hogy léteznek más hidak is. Még ha ez is a jó híd, honnan tudjam, hogy elég erős-e? Rozogának tűnik. Tudjuk, hogy sok híd összeomlott már a rajtuk átkelők súlya alatt."

A kételkedés a hit hiányából, a magasabb rendű igazság létében való hit hiányából fakad, és abból, hogy képtelenek vagyunk bízni az írások és a szentek szavaiban. De a világon minden kétségbe vonható, és tagadható. Ha ezt megértjük, képesek leszünk felülkerekedni a kételkedésen is. Próbáljunk meg kételkedni, például a kételkedésben: Az írások és a bölcsek miért próbáltak volna becsapni és félrevezetni másokat évezredeken keresztül? Miért mindig ugyanazt mondták a történelem során kortól, és földrajzi helytől függetlenül? Nem képzelhető el, hogy valahol, valamikor, élt legalább egyetlen olyan ember, aki tökéletesen önzetlen, együtt érző, és jóindulatú volt, legalább egyetlen olyan ember, aki nem rossz szándékkal mutatott utat az embereknek?

Ha nem győzzük le a félelmet és kételkedést, arra fognak kényszeríteni, hogy adjuk fel a másik partra való átkelés gondolatát. Ha pedig magunkkal visszük őket, könnyen előfordulhat, hogy akkor jelentkeznek, amikor már a hídon vagyunk, és hatásukra egy érzelmi kitörés során a szakadékba vethetjük magunkat. Ezért fontos, hogy már az elején legyőzzük a félelmet és a kételkedést. A híd ott van, de ha tudatunk és szívünk nem tiszta és erős, akkor sohasem leszünk képesek átkelni rajta.

A híd mibenlétének ismerete segít az akadályok legyőzésében. Mi is hát a híd? Minden - ősi, és modern, keleti és nyugati - hagyomány egyhangú válasza: Az Ige. Az Ige az immanens és a transzcendens, a megnyilvánuló, és megnyilvánulatlan közti híd.

Különféle korok és hagyományok útkeresői az isteni igék hídként való felhasználásával teljesítették be az egyénitől a kozmikusig, a világitól az isteniig, a rövidéletű örömöktől az örök boldogságig, az intellektustól az intuícióig, a személyestől a személytelen valóságig tartó utazásukat.

AZ IGE SZEREPE A TÖRTÉNELEMBEN ÉS A KÜLÖNFÉLE KULTÚRÁKBAN

Az Ige eszméje és személyiségformáló ereje egyetemes. Mindenütt megtaláljuk: az ausztrál karadjeriknél, az afrikai dogon és igbo közösségekben, a Mexikóban élő maja chamula törzsben, a suméreknél, a Kabbalában, a védikus és tantrikus hagyományokban, a buddhizmusban, a szúfizmusban, a kereszténységben, és az iszlámban. Minden egyes hagyomány elismeri, hogy létezik egyfajta nyelv - az Ige - ami a Legfelsőbb Létező, vagy az Abszolút Igazság megnyilvánulása. Nem metaforikus értelemben - az Ige nem a szakrális világgal való kommunikáció eszköze, hanem maga az Abszolút Igazság.

E hagyományok közül sok úgy tartja, hogy a szent ige vagy hang a világegyetem megnyilvánulása mögött álló alapvető erő. A dogonok szerint például, a vallási szertartásaik során kiejtett szavak nyamát (életerő) tartalmaznak, amelyet egy szent ember lélegzete közvetít, az ő száján keresztül áramlik ki. Ez az életerő a megidézett istenségek életerejével egyesül, életre kelti a természetnek felajánlott áldozati adományok élet-fenntartó energiáját, hogy az, minden ember érdekében képes legyen magába olvasztani, megsokszorozni az energiát.

A dogonok úgy hiszik, hogy az Igében rejlő életerőt egy kígyóistenség adja át az embereknek, Isten pedig a teremtés kezdetén az Ige teremtő ereje révén termékenyíti meg a kozmikus tojást.

Az igbo közösség tagjainak hiedelme szerint Isten neve túl szent ahhoz, hogy tisztátalan nyelvével bárki is kiejthesse a száján; inkább a következő frázist használják rá: „az, akinek a nevét nem lehet kiejteni." A mexikói chamulák által a rituális imádságokban használt szent nyelv különbözik a mindennapi élet nyelvétől. Hitük szerint a szent szavakban tűz rejlik. Az istenek ezzel a tűzzel táplálkoznak, étvágyukat a szent szavak perzselő hőségével lehet kielégíteni.

Az ősi sumer szövegek szintén említést tesznek az Isteni Ige teremtő erejéről. Szerintük a világegyetem akkor kezd el kialakulni, amikor az istenek fejében felmerül a teremtés gondolata. A gondolatra egy név kimondásával reagálnak, és az annak megfelelő tárgy azonnal létrejön. A Bibliában is hasonló teremtéstörténetet találunk. A Teremtés könyvében például Isten egyszerűen a szavak erejével alapozza meg a törvényt és a rendet, teremti meg a lét kézzelfogható formáját: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság." (Ter 1, 1-3).

 A Kabbalában, a zsidó miszticizmus középkori tanaiban figyelemreméltó leírást találunk az Isteni Ige természetéről, és annak a transzcendentális Igazságból való származtatásáról. A Kabbala szerint Isten transzcendens és alaktalan.

Istenből tíz fényemanáció árad ki (ezek a szefirotok). Isten nem, csak a fénye ismerhető meg. Ezzel a fényáradattal párhuzamosan bontakozik ki az isteni nyelv is, amely végül a héber ábécé huszonkét fonémájába tömörül. A jógikus hagyományhoz hasonlóan, ahol a nada és a bindu (a hang és a fény) együtt nyilvánul meg, a Kabbala hagyományai szerint is a fénnyel párhuzamosan jelenik meg a hang.

A zsidó-keresztény kultúrkörben szintén az Ige jelenti a spiritualitás központi lényegét. Mózes akkor érte el a spiritualitás lépcsőjének legfelsőbb fokát, amikor „Az Úr pedig leszálla felhőben, és ott álla ő vele, és nevén kiáltá az Urat..." (Kiv 34, 5). Az Újszövetségben Krisztus azt mondja: „A magvető az igét hinti. ... de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett igét. ... A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az igét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit." (Mk 4, 14-15, 20) és „...boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt." (Lk 11, 28) és „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek." (Jn 15, 3). Amint később látni fogjuk, spirituális szempontból nagy jelentősége van annak, ha Isten kinyilatkoztatja a nevét. Az emberek megtisztulnak, ha meghallják, elfogadják és megőrzik az Igét.

 Egy védikus női bölcs, Ambhrini így írja le az Ige erejével való egyesülés élményét, melyet a szellemi feloldódás állapotában tapasztalt meg:                 

A kiváló istenekkel Rudrával, Vaszuval, Visvadévával tartok.Én biztosítom a törvényt és a rendet.
Én tartom fenn a nappalt és az éjszakát, töltöm be az Istenkeresők vágyait.
Én biztosítom a jólétet, én vagyok a látók szeme.Számos formát öltök.
Behatolok a földbe, magvak és növények formájában növök ki újra belőle.
Én vagyok a lélegző lélegzete. Én adom a hallónak a hallás erejét.
Én mondom ki az igéket, minden más erőtől függetlenül. A bölcsek szolgálnak, és én anyagi formát adok vágyaik tárgyának.
Én feszítem ki Rudra kezében az íj húrját.
Én oszlatom el a nem-tudás sötétségét.
Én itatom és hatom át az egész világegyetemet.
Dicsőségemből nyilvánul meg a megnyilvánulatlan.
Rig-véda 10, 125. 1-8.

A tantrikus és védikus források szerint a világ az Igéből nyilvánult meg, az Igében létezik, és a megsemmisülés idején az Igéhez tér vissza. Elmondják, hogy földi világunk a fájdalom és boldogtalanság forrását jelenti azok számára, akik nem ismerik az Ige erejét, és annak megkötő valamint felszabadító erejét. Ugyanakkor, a Siva-szútra szerint ugyanez a világ a boldogság hullámát jelenti azoknak, akik megértették az Ige titkát. Guru Gorakh Nath, amikor utolsó utasításait adta át kiválasztott tanítványának, erről beszélt: „Az Ige a zár, és az Ige a kulcs. Egy megvilágosodott mestertől való életre keltett Ige az egyetlen, ami felébresztheti az alvó tanítvány szívében szunnyadó Igét. Az Ige megismerésével a durva-anyagi, kiejthető szó az örök Igébe olvad."(Gorakhabani 21).

A szent Igének van egy izgató aspektusa, miszerint csak akkor tárja fel erejét, ha olyasvalaki nyilatkoztatja, vagy mondja ki, aki képes ezt megtenni. Az Ószövetségben például azt találjuk, hogy Isten azáltal fedi fel erejét, hogy kinyilatkoztatja a nevét a Mózesnek, az indiai hagyományok szerint pedig, az Úr Ráma és az Úr Krisna nevei csak azután tárják fel isteni természetüket, miután a Vasistha és Garga nevű bölcsek kimondják őket.

A buddhista írásokban is megjelenik a szent Ige eszméje. Náluk a Bódhiszattva, vagy a Buddha a kegyelem és megszabadulás forrása. Jézushoz hasonlóan ő is megmentő, és az emberi lények akkor érhetik el, ha a nevét kiáltják. A buddhista írások, miután elmagyarázzák, hogy Buddha neve miként szolgál összekötő erőként a világi és a szakrális, a földi és a transzcendentális világ között, elmesélik, hogy Amitabha Buddha, előző életében, még Bódhiszattva korában ünnepélyes fogadalmat tett, hogy a születés és halál körforgásába hullott szenvedő lelkek az „Amitabha" név kimondásával elérhetik őt. Csak egy Buddhához hasonló megszabadult lélek képes arra, hogy egy kiejtett szót biztos erővel ruházzon fel; a fogadalom és hatásai szó szerint az általa kimondott Igében öltenek testet. Innen ered, hogy Kínában sok ember spirituális gyakorlata részeként ismétli Amitabha Buddha nevét, és nyer ez által belső beteljesedést.

A Kukai (Kr.u. 774-835) által alapított japán tantra ezoterikus irányzata minden szót, különösen a szanszkrit szavakat a legmagasabb rendű valóság megtestesülésének tartja. Az iszlám és szúfi hagyományok szerint Allah Igéje (Kalam) örökkévaló: „Ezek (a Korán olvasása közben) kimondott és hallott kifejezések a Leghatalmasabbnak Igéje szerint valók."

Azt is mondják, hogy Istennek ezer neve van (arra utal, hogy végtelen számú), és hogy csak maga Isten ismeri mindet. A jógikus hagyományban, különösen a tantrikusok körében, a spirituális gyakorlatok alapvető részét képezi egy isten vagy istennő ezernyi nevének felsorolása.