kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Chanakya Pandit

Artha-sásztra

Válogatott életbölcsességek

Szinopszis

Chanakya Pandit világhírű műve az Artha-sásztra, a legkorábbi politikatudományi értekezés. Mivel Csandragupta Kr.e. 321-ben került trónra, így az Artha-sásztrában összefoglalt gondolatok nagy valószínűséggel a harmadik-második század fordulóján keletkeztek. Manu Törvénykönyve és a Vátszjájana alkotta Káma-szútra mellett az Artha-sásztrát is megemlíti a Panycsatantra bevezetése. Chanakya géniusza oly kimagasló, hogy számtalan további művet is neki tulajdonítottak, az asztronómiától a matematikáig.

Mivel tanácsadói hivatalához a politika és a diplomácia elválaszthatatlanul hozzátartozott, Chanakya beszédes melléknevet is kapott. Nevezetesen Kautiljaként is ismerik, melynek jelentése fondorlatos, csavaros. Talán itt lelhető fel a hasonlóság Machiavellivel, aki A fejedelem című munkájában a kor politikai és diplomáciai gyakorlatát ismertette. Machiavelli hírhedt alapelve a politikai eszközök iránti közömbösség, ami akár a diplomáciai rászedést, fondorlatot és ármányt is megengedhetőnek tartotta. Hasonló vonások Chanakya művében is felfedezhetők, bár kettejük helyzetére jól rávilágít Nehru az „India fölfedezése” lapjain: „Chanakyát tartják az indiai Machiavellinek, és ez az összehasonlítás bizonyos fokig helytálló. De minden vonatkozásban nagyobb személyiség volt, szellemileg, és a cselekvés terén egyaránt. Ő nem pusztán a király követője, nem csupán a mindenható császár alázatos tanácsadója. Merész cselszövő volt, büszke és bosszúálló, soha nem feledkezett meg apróságokról sem, soha nem feledte a célját, minden eszközt felhasznált az ellenség félrevezetésére és legyőzésére, kezében tartotta a birodalom gyeplőjét, és inkább kedves tanítványának, semmint urának tekintette a császárt.”


Tartalomjegyzék

Előszó:
Chanakya, az indus Machiavelli

 

Első rész
Artha-sásztra
A gyarapodás kézikönyvéből

1. Általános jó tanácsok
2. Az uralkodó tulajdonságai és kötelességei
3. Segítők, szövetségesek és ellenségek
4. Pénzügyi politika, korrupció, titoktartás
5. Törvény, igazságszolgáltatás, büntetés
6. Mitől elégedetlen a nép?
7. A hivatalnokok kötelességei
8. Képzés, oktatás, filozófia

 

Második rész
Chanakya-szútrák
Chanakya aforizmáiból

1. Erkölcsi gyökerek
2. Gazdasági gyarapodás
3. Személyes morál, érzékek, család
4. A bűn rosszasága, a lustaság átka
5. Tanácsadók, miniszterek, bel- és külpolitika
6. Tanácsok uralkodóknak
7. Tanácsok alattvalóknak
8. Válogatott életbölcsességek

 

Harmadik rész
Rádzsa-nitisásztra
A királyi viselkedés kézikönyvéből

1. A jó és rossz uralkodó
2. Erényes uralkodás
3. A nép, az uralkodó és a jó ország
4. Pénzügyek, hadügyek és oktatásügy
5. Az uralkodás mikéntje
6. Barátok és ellenségek
7. Az államhivatalnokok kötelességei
8. További jó tanácsok állampolgároknak

 

Negyedik rész
Chanakya-níti
Az etikus élet szabályai

1. Erkölcsi vezérfonál
2. Ki milyen ember?
3. A vagyon haszna
4. Házasodás, otthon, család s a fiak dicsősége
5. Sorsszerűség, karma
6. A műveltség dicsérete
7. Az erény gyakorlása
8. Bölcsességek minden napra

 


Olvasson Bele!

Előszó: Chanakya, az indus Machiavelli

 

Államférfi vagy nagy tudású bráhmana? Erkölcstelen akarnok vagy az erény őre? Kíméletlen, eszközökben nem válogató zsarnok, avagy nagylelkű szellemi tanácsadó? Papi hivatását elhagyó politikai kalandor vagy az államot, a törvényes rendet és biztonságot mindenek fölött pártoló diplomata?

Chanakya mindez egyszerre és egyik sem. Páratlanul összetett személyiség, akinek jelentősége saját korán messze túlmutat. Nevezik őt az indus Machiavellinek is, s a párhuzam nemcsak a hasonló személyiségi jegyek, a munkásság, de a történelmi környezet miatt is helytálló.

Ha a kort vizsgáljuk, természetesen a forrongás állapotát találjuk. Nagy Sándor hódításai nyomán két fő hatalom alakult ki Észak-Indiában, egyfelől a nyugati hellenisztikus helytartóságok, más részről a Nanda-dinasztia birodalma keleten, Pátaliputrával a középpontban. E dinasztia meglehetősen zsarnoki módon uralkodott, s nagy elégedetlenséget váltott ki az emberek körében. A hatalom eszközei között a száműzetés is szerepelt, így aztán – vesztükre – két érdekes személyiséget is száműztek az országból. Az egyik Csandragupta volt, az elbocsátott katona, a másik Chanakya, a bráhmana politikus, az egykori miniszter. Első találkozásukat a hagyomány is megörökítette. Csandragupta útja az erdőn vezetett keresztül, s egyszerre egy brahmanára lett figyelmes. Az egyszerű gyolcsruhát viselő ember szokatlan módon cukorsziruppal locsolgatott egy szúrós fűcsomót. Csandragupta kíváncsiságát kielégítendő a bráhmana elmondta, hogy a fűcsomó felsértette a lábát, ezért szeretné kiirtani. Ha pedig cukorsziruppal locsolgatja a fűcsomót, a gyökerek megédesednek. A hangyák köztudomásúlag szeretik az édeset, s ahogy szívogatni kezdik a gyökereket, szépen elpusztul a fűcsomó. S valóban, alig kezdett bele magyarázatába a bráhmana, a hangyák máris gyülekezni kezdtek a gyökereknél. Csandragupta meghajtotta fejét e bölcs előrelátás előtt. Nagyszabású tervei leendő segítőjét találta meg Chanakya személyében. Csandragupta ugyanis hatalomra vágyott, elbocsátott katona helyett sokkal inkább szeretett volna az ország vezetője lenni. A fönnálló hatalommal szintén elégedetlen Chanakya örömmel fogadta az ifjú szövetségi ajánlatát. Chanakya segítségével Csandragupta hatalmas sereget gyűjtött, s Nagy Sándor halála után két esztendővel már föl is szabadította a helytartóságokat, s bátran fordult a Nanda nemzetség ellen. A későbbiek során szinte az egész indiai szubkontinenst egységes birodalom-má ötvözte, s huszonnégy esztendeig uralkodott India császáraként. Chanakya a legfőbb tanácsadója volt az államügyek minden területén.

Az első találkozás említett története mellett buddhista és dzsainista forrásokból másfajta magyarázatot is meríthetünk. Ezek szerint Chanakya egy pásztor fogadott fiaként ismerte meg Csandraguptát. Atyja egy hadjárat során elesett, anyja pedig egy istállónál hagyta ott csecsemőjét. Egy Csandra (Hold) nevezetű bika vigyázott a gyerekre, innen a Csandragupta, Hold-őrizte név. Chanakya fölismerte a jövendő nagyságot a kisfiúban, ezért megvásárolta az egyszerű családtól, s a kor egyik tudományos központjában, Taksasilában több éven keresztül taníttatta. Hét-nyolc esztendeig tartott a humán és reáloktatás ideje, amibe a művészetektől kezdve a kézművességig, illetve a kardforgatás mesterségéig sok minden beletartozott. A görög s római történetírók is említik Csandraguptát. Jusztinusz római szerző szerint Csandragupta a halálos ítélet elől menekült el Nanda király birodalmából, de csodás események sejttették vele a dicső jövőt. Plutarkhosz is megemlékezik Csandraguptáról (görögösen Szandrakottosz), miszerint a fiatalember személyesen is láthatta Nagy Sándort, hallott hódításai¬ról és nagyságáról, ami követendő példát jelentett számára. A fényes uralkodó mögött mindig ott állt Chanakya, a politikai tanácsadó, az államszervezés fő ideológusa, egyben a király atyai jó barátja. Chanakya az volt Csandragupta számára, mint Arisztotelész Nagy Sándornak.

Chanakya életéről keveset tudunk. Feltehetően Kr.e. 350-275 között élt. Bráhmana családban látta meg a napvilágot, de születésének helye ma is vitatott. Dél-India és a Pandzsáb számos települése tart igényt Chanakyára, de a legvalószínűbb, hogy Taksasila, vagyis Taxila volt a szülővárosa. Politikai tevékenységét végső soron siker koronázta, és amikor törekvései beteljesedtek, nyugodtan visszavonult az aktív élettől, s elmélyült lelki gyakorlatainak szentelte idejét.

A sokféle, néha ellentmondásos adat ellenére figyelemre méltó a két kivételes személyiség találkozása: egy hősies ksatrija bajnok és egy páratlan nagy tudású bráhmana államférfi, akik a gyűlölt hatalom megdöntése révén egységes és erős birodalmat hoztak létre. A külső ellenségtől és a belső zsarnokságtól egyaránt megszabadítva az országot legfőbb céljuknak az emberek boldogulását tekintették. A világtörténelem egyik legjobban működő államszervezetét hozták létre, amiben a birodalom és a papi rend gyümölcsözően tudott együttműködni. A hagyományos indiai államrendben ugyanis más-más feladatok hárultak az egyes kasztokra, pontosabban varnákra, a társadalmi rendekre. Ha a társadalmat egy emberi testhez hasonlítjuk, akkor a bráhmanák képezik a fejet; ők a papság, az értelmiség, a tanárok, tanácsadók. A ksatriják, az uralkodók, lovagok és hivatalnokok a társadalom karjait jelentik, amik megvédenek az ellenségtől és megszerzik mindazt, amire a szervezetnek szüksége van. A vaisják, a gazdálkodók, kereskedők, iparosok képezik a törzset, míg a súdrák, az egyszerű munkások a társadalom lábai. A szervezet akkor működik egészségesen, ha mindegyik testtagja a reá háruló feladatot látja el a lehető legjobban. Bármely testtag funkcionál is rosszul, az az egész szervezetet károsítja. Ezért a bráhmanák nem lehettek közvetlenül érdekelve a hatalomban, csupán tanácsadó szerepet töltöttek be. A bráhmanák rendszeres fizetséget nem kaptak, adományokból éltek. Chanakya is végtelen egyszerű körülmények között, valóságos aszkéta életet élt. Mai fogalmaink szerint nincstelen volt, annak ellenére, hogy egy hatalmas birodalom ügyeit intézte. Napközben a politika, az udvari élet jelen¬tette számára a természetes közeget, ennek ellenére egyszerű fűkunyhóban élt, mindenféle fényűzést mellőzve. Ez a függetlenség biztosította a ksatrija uralkodók fölötti kontrollt, ugyanis ha egy király visszaélt a hatalmával, a bráhmana minisztereknek, tanács¬adóknak joga, sőt kötelessége volt megfosztani őt a tróntól. Ilyen eszményi együttműködés létezett Chanakya miniszteri tanácsadó és Csandragupta császár között.

Mivel tanácsadói hivatalához a politika, diplomácia elválaszthatatlanul hozzátartozott, Chanakya beszédes melléknevet is kapott: Kautiljaként is ismerik, ami azt jelenti, fondorlatos, csavaros, fonák. Talán itt lelhető fel a hasonlóság Machiavellivel, aki A fejedelem című munkájában a kor politikai és diplomáciai gyakorlatát kodifikálta. Machiavelli hírhedt alapelve a politikai eszközök iránti közömbösség, ami akár a diplomáciai rászedést, fondorlatot és ármányt is megengedhetőnek tartotta. Hasonló vonások Chanakya művében is felfedezhetők, bár kettejük helyzetére jól rávilágít Nehru az „India fölfedezése” lapjain: „Chanakyát tartják az indiai Machiavellinek, és ez az összehasonlítás bizonyos fokig helytálló. De minden vonatkozásban sokkal nagyobb személyiség volt, mind szellemileg, mind a cselekvés terén. Nem pusztán egy király követője, egy mindenható császár alázatos tanácsadója. Merész cselszövő volt, büszke és bosszúálló, soha nem feledkezett meg apróságokról sem, soha nem feledte a célját, minden eszközt felhasznált az ellenség félrevezetésére és legyőzésére, kezében tartotta a birodalom gyeplőjét, és inkább kedves tanítványának, semmint urának tekintette a császárt.”

Chanakya fő műve az Artha-sásztra, a legkorábbi politikatudományi értekezés. Mivel Csandragupta Kr.e. 321-ben került trónra, így az Artha-sásztrában összefoglalt gondolatok nagy valószínűséggel a harmadik-második század fordulóján kelet¬kez¬tek, talán azt követően, hogy Chanakya már visszavonult az aktív politizálástól. A Manu Törvénykönyv és a Vátszjájana-féle Káma-szútra mellett az Artha-sásztrát is megemlíti a Pancsa-tantra bevezetése. Chanakya műve tehát alapvető fontosságú volt és maradt az évszázadok során. A hetedik században élt Dandin például így emlékezik meg Chanakyáról Dasakumára-csarita, a Tíz herceg története című munkájában: „Tanuld meg most a politika tudományát! E bölcseletet a Maurja királyok javára hatezer versben foglalta össze a nagy tudású tanító, Visnugupta (Chanakya). Aki ezt a politika-tant alaposan elsajátítja, majd helyesen gyakorolja, mesteri módon láthat el sokféle feladatot.”

Chanakya géniusza oly kimagasló volt, hogy már saját korában, s a későbbi időkben is több művet egyre inkább neki tulajdonítottak, az asztronómiától a matematikáig. Chanakya munkássága a tudományos és művészi élet szinte minden területére termékenyítőleg hatott. Kálidásza, a IV-V. századi jelentős szanszkrit nyelven író drámaszerző is merített Chanakya művéből, sőt egyesek a két személyiség azonosságát is feltételezik. Alakját egy régi indiai színdarab, Visákadatta műve, a Mudráráksasza is megörökítette Kr.u. 400 körül, ami Chanakya korával foglalkozik.

Chanakya életét s korát illetően sokféle felfogás, vitatott adat létezik, a bizonytalanság tisztázását azonban hagyjuk inkább a szaktudományokra. Sokkal izgalmasabb annak az átfogó emberi bölcseletnek a megismerése, amit Chanakya megfogalmazott. Szavai majd két és félezer esztendősek, de ma is fölöttébb aktuálisnak tűnnek, akár az államok, akár a saját sorsát alakítani vágyó ember számára.

Az Artha-sásztra az élet szinte minden területére vonatkozóan nyújt magvas tanácsokat. A kormányzás elméletének és gyakorlatának majd minden vonulatát felöleli. Foglalkozik az uralkodó, valamint hivatalnokai, tanácsadói és miniszterei feladatkörével, a tanácsülések értelmével, sőt a béke, a diplomácia és a háború rendeltetését is kifejti. A politológiai témák mellett nem marad el a gazdasági élet ismertetése, a mezőgazdaság, az ipar, a kézművesség, a bányák, a kereskedelem, s ezzel szorosan összefonódva a jogorvoslat és a törvényesség kérdése sem. Az adózás, jövedelem, népszámlálás, útlevelek, börtönök, öntözés és hajózás, egyesületek s egyéb igazgatási problémák is szerves részét képezik a kormányzásnak, aminek szabályait Chanakya fogalmazta meg.

Chanakya jó ismerője volt az emberi pszichikumnak. A politika tudományából nem csupán diplomáciai érzék és államigazgatási tapasztalat, hanem igaz emberismeret és életbölcsesség sugárzik. Az Artha-sásztrát éppoly gyakran félreértelmezik, mint A fejedelem gondolatait, pedig Chanakya aforizmái komoly etikai értékekre épülnek. „A politika tudományának alapja az érzékek szabályozása” – tanácsolja Chanakya, aki szerint az eszményi uralkodó tökéletes önuralommal rendelkezik, és élen jár az erény terén. Hasonló ez a felfogás a kortárs Arisztotelész által vélelmezett ideális uralkodó, vagy Platón filozófus-király ideájához. Chanakya többször is hangsúlyozza az uralkodónak az alattvalókra gyakorolt hatását: „Ha a király erényes, a nép is erényes, ha bűnös, a nép is az. Amilyen az uralkodó, olyan az alattvaló. A jellemes uralkodó még a tehetségtelen népet is képes boldoggá tenni. A jellemtelen uralkodó viszont még az erényes és jómódú népet is romlásba dönti.” Chanakya itt egy olyan gondolatot adaptált, ami a Bhagavad-gítában, a hinduk bibliájában is olvasható: „Bármit is tegyen egy nagy személyiség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek; és bármilyen irányadó mértéket is szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.”

A kormányzás azonban egyedül nem megy, a művelt, jellemes és intelligens uralkodónak is szüksége van tanácsadókra. Ezért kellenek a miniszterek, akiknek tanácsára ajánlatos hallgatni. Zoroaszter is hasonló aforizmát mond erről: „A legkeményebb acélpengének is kell a fenőkő, s a leg¬bölcsebb embernek is szüksége van a jó tanácsra.” De ki legyen a tanácsadó? Semmiképp sem az iskolatárs vagy a játszópajtás, mert ezek nem tisztelik kellőképp az uralkodót. Válasszon inkább olyan segítőket, akik tisztelik, akik műveltek, s mentesek a hitszegéstől. Határozathozatalhoz három miniszter egybevágó véleménye nyújt megbízható alapot.

Az elégedetlenség kiváltó okait az alábbiakban sorolja föl: „Megvetés a jó emberek iránt és a méltatlanok bátorítása, szokatlan és jogtalan erő¬szak, s az erényes és helyénvaló szokások megszüntetése. A bűn bátorítása s az erény lankasztása, a bűnösök büntetlenül hagyása és az ártatlanok megbüntetése, a kerülendő tettek gyakorlása és a gyakorlandók kerülése, veszteséggel járó tervek megvalósítása és a nyereséget hozók elhanyagolása, elfogadhatatlan adományok elfogadása és méltó adományok visszatartása, fontos vezetők sértegetése, a tekintélyes emberek szidalmazása, az idősek megvetése, a csalárdság és az atyafiság – ez mind a nézeteltérések oka lehet.”

Az uralkodó erényessége ugyanakkor nem jelenthet erélytelenséget. A szigorú, de igazságos és következetes büntetés szavatolja a rendet és biztonságot. Ez a fegyelem alapja, s így az emberek nem követnek el kriminális tetteket, sőt, az egész társadalom olajozottan működik. Chanakya bel- és külpolitikájában is a békéltetés, adományozás, megosztás és büntetés négyes elvét alkalmazta.

A hatékony kormányzáshoz a naprakész és gyors tevékenység elengedhetetlen. Az uralkodó nem hanyagolhatta kénye-kedve szerint az állam ügyeit, mindig országa rendelkezésére kellett állnia. „A sürgős ügyek azonnali beavatkozást igényelnek – mondja Chanakya. – Minden reggel át kell gondolni az előttünk álló nap feladatait. Amit holnapra tervez az ember, tegye meg ma. Amit délutánra tervez, azt tegye meg délelőtt.”

Az állam szerkezetében páros elemeket határoz meg: uralkodó és alattvalók, férfiak és nők, férjek és feleségek, szülők és gyermekek, tanárok és tanítványok s így tovább. Az állam mellett tehát a nép szerepét is hangsúlyozta. „Nép nélkül mit terem az állam? Akár a meddő tehén, nem hajt semmi hasznot.” Az ország békéje és harmóniája eme páros elemek együttműködésében rejlik. A király ezért virágoztassa fel országát és tegye sikeressé alattvalóit, akik ennek fejében engedelmeskedjenek a királynak. A szülők tegyenek meg mindent a gyermek taníttatásáért. „Ellensége gyermekének az a szülő – mondja Chanakya –, aki nem taníttatja gyermekét.” A gyermekek legyenek engedelmesek, és gondoskodjanak szüleikről a nehézségben. Tanítani csak azt kell, ami erényességre és gyarapodásra vezet. Hibás dolgok tanítása nagy bűn. A tanulók tiszteljék tanáraikat, s legyenek mindig hálásak azért, amit kaptak tőlük.

Bár Chanakya tevékenységének legfőbb színtere a politikai élet és a diplomácia volt, sosem tévesztette szem elől az élet magasabb céljait. Számára is egyértelmű volt az élet négy szférája, amit az ősi ind bölcselet az erényes cselekvésben (Dharma), az anyagi gyarapodásban (Artha), az érzéki örömökben (Káma) és a világi kötelékek alóli felszabadulásban (Moksa) fogalmazott meg. Mindeme területekkel Chanakya is hosszasan foglalkozik. Az ember erényesen tegyen eleget kötelességének, legyen az akár az államügyek intézése, akár az oktatás, a katonai szolgálat, az üzleti élet vagy bármiféle más elfoglaltság. Eközben bizton gyarapszik anyagilag, s örömökben is lesz része, míg végül érett fővel igyekezzék a lelki értékek felé fordulni. Ezért Chanakya az örömök terén is mérsékletet és erényességet hirdet. Ez minden humánus eredménynek az alapja.

A fenti életcélok közül legtöbbet mégis az anyagi alapokkal, a gyarapodással foglalkozik, ebben jelölve meg az egyén s az állam boldogulásának zálogát. Büszkén hirdeti az emberi aktivitás, a törekvés, a munka nagyszerűségét, ami értékes gyümölcsöket terem. Sokan vádolják az indiai gondolkodást egykedvűséggel, közömbösséggel, a világ iránti rezignációval vagy egyenesen lustaságra kárhoztatónak, pesszimistának bélyegzik. Nos, Chanakya aforizmái ékes cáfolatai e véleménynek. Ugyanakkor tudnivaló, hogy a végső üdvösség szempontjából az anyagi gyarapodás mellékes életcél, a földi lét mulandó, s az indiaiak többsége évezredek óta a felszabadulást tekintette és tekinti végső céljának. Ebben a kontextusban az anyagi gyarapodás már nem az élet végső célja, hanem az erkölcsi rendbe ágyazott élet szükségszerű velejárója.

Örök bölcsességeket is olvashatunk Chanakya aforizmái között. „Harag az alapja minden jogviszálynak, s az ölés is haragból fakad.” „Egy egész erdőt illatossá varázsol egy virágzó fa, miként a családnak is ékessége egy jó fiú.” „A szantálfa akkor is illatos marad, ha letörik, az elefánt idős korában is szerelmes, s a cukornád a présben is édes. A nagy ember még nehéz körülmények között is megőrzi jó tulajdonságait.” „Az ember ne vitázzon az értelmessel, az ostobával, a baráttal, tanárával és kedvesével.” „A gabonánál nincs semmi értékesebb.” Lehetne még sorolni Chanakya bölcs mondásait, bár kétségtelen, hogy a politikai és társadalmi környezet bizonyos nézeteit behatárolta. Mégis csodálatra méltó az a határozottság és tisztánlátás, ami aforizmáiban fel-felcsillan. Tanítása néhány szóban is összefoglalható: légy erényes és fegyelmezett, légy mindig tevékeny, s rettenthetetlen elszántsággal és kitartással törekedj célod felé. Ez az üzenet átível évezredeket, igaz minden korban és minden égöv alatt, s biztatás lehet minden ember számára.

Chanakyát, az embert a mítosz és legenda, a hagyomány és történelem a dicsőség, a bámulat, félelem és tisztelet leplébe burkolja. Személyét illetően nehéz elválasztani a valóságot s a képzeletet, de műveiből annál többet megismerhetünk Chanakyáról, az emberről, s az Emberről, akinek életéről Chanakya s minden más gondolkodó is beszél.

Európa és Itália számára a cinquecentóban jött el az a politikai és társadalmi szituáció, amire Machiavelli (1469-1527) munkássága rezonált. Egy hasonló történelmi kor s egy Machiavellihez hasonló, de szélesebb látókörű politológus, Chanakya hasonló elveket fogalmazott meg a diplomácia, az uralkodás kérdésében, csakhogy jó másfél évezreddel korábban Indiában. Az előbbi élete végső soron kudarc, az utóbbié a siker a politikai s az egyéni életben is. Machiavellit nyomorban, politikai sikertelenségben érte utol a halál, Chanakya viszont maga is láthatta elméletének valóra válását, s mikor céljai beteljesültek, békésen visszavonult, hogy a bráhmanákhoz méltó szemlélődő életmódot folytassa. Itáliában Machiavelli saját korában is a pártütés, a forrongás volt jellemző, Chanakya munkásságának eredménye egységes és rendezett birodalom volt.

Ez természetesen csak néhány kiragadott momentum a két történelmi szituációból, de talán mélyebb következtetéseket is lehetővé tesz. Chanakya és Csandragupta két jeles államférfi volt, akik a kormányzás problematikáját feszegették, és sikeres választ adtak, ami a gyakorlatban is megvalósult. Keleten azonban nem csupán ez a kérdéskör fogalmazódott meg sokkal korábban, mint Nyugaton. Indiában évezredek óta foglalkoznak a létezés, az emberi élet hivatásának, az egyéni és univerzális lét összefüggéseinek kérdésével. Aktív, tudatos világnézet párosul a gyakorlati életmóddal, a mindennapokat is áthatja az ezoterikus, metafizikai látásmód. Kelet már átélte a civilizációk és a vallás hanyatlásának traumáját, és érettebben, bölcsebben került ki belőle. Jelenkori, nyugati civilizációnk betegségeit megvizsgálva a gyógymód talán egy elmélyültebb tudatosságban lelhető fel, amely megbékíti a nyugati hitek, hagyományok, tudományok és külsőséges ambíciók nézeteltéréseit. Ezzel kapcsolatban elgondolkodtató dr. Arnold Toynbee, történész nézete a világ menetéről: „Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az emberiség történelmének jelenlegi fejezete, ami nyugati módra kezdődött, szükségképpen indiai módra, lelki értékek köré csoportosulva kell, hogy végződjék, hacsak nem az egész emberi faj végpusztulását akarjuk választani!”