kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Dvaipāyana Vyāsa eredeti műve nyomán: Bakos Attila és Bakos Judit Eszter PhD

Bhagavad-gítá

Szinopszis

Ez a tudás a bölcsesség királya (Rádzsa-vidjá), királyi titok (Rádzsa-guhjam) és a legfelsőbb szentség, mivel megvalósítása közvetlen tapasztalatot (Pratjaksa) nyújt, ez a Dharma tökéletessége, nagyon könnyen, örömmel végezhető és örökkévaló. Bhagavad-gítá 9.2.

E fenséges vagy királyi titkot (Rádzsa-guhjam) soha nem lehet teljességgel leírni, vagy élőszóval hiánytalanul feltárni, viszont kitörölhetetlenül bele van írva mindannyiunk szívébe. Létezésünk legnagyobb titka, legbensőbb tudatunk, a lelkünk felfedezésre vár, s az ehhez szükséges legkiválóbb útmutató maga a Bhagavad-gítá. Míg a Szamszárában, a létért való küzdelem világában vándorlunk, megszámlálhatatlan korokon keresztül pihen ott, várva a napot, amikor a Szádhaka, a megvilágosodásra érett jelölt széttépve Májá tudatlanságának (Avidjá) fátylát, megpillantja az örökkévalót (Átman) saját szívében. Nincs oly ember, legyen bármennyire elveszett, kinek ne lenne ez a vágy kitörölhetetlenül szívébe róva, de kevesen vannak, akik az emberi élet küldetését (Szamádhi) megvilágosodva beteljesítik. A különféle vallások és morálteológiák a felkészülés, az erőgyűjtés állomásai, a végső önvalóba (Átman) lépés, és a Legfelsőbb Úr (Para-brahman) megvalósítása előtt. A Bhagavad-gítát tanulmányozva már nem hiszünk tovább szentimentálisan, és nem kérdezünk többé a benső válasz reménye nélkül. Aki ezen az ösvényen jár, maga éli át az Igazságot, és nem valami halál utáni mennyországban, hanem itt, még ebben az életben (Dzsívanmukta) megszabadulhat az illuzórikus anyagi boldogság és szenvedés (Szukham-Duhkham) váltakozó befolyásától.  


Tartalomjegyzék

Előszó                                                                                                 

 

Filozófiatörténeti bevezetés                                           

 

Első fejezet

Ardzsuna-visáda jóga

Dharma Ksetra – a kötelességek síkja                           

 

Második fejezet

Számkhja-jóga – az Átman (Önvaló) természete                     

 

Harmadik fejezet

Karma-jóga

A cselekvés általi eggyéválás jógája                                           

 

Negyedik fejezet

Gjána Vibhága jóga

Eggyéválás a bölcsesség által                                        

 

Ötödik fejezet

Karma Szanjásza jóga

Eggyéválás a tettekről való lemondás jógája által                       

 

Hatodik fejezet

Dhjána-jóga

Eggyéválás a Meditáció által                                       

 

Hetedik fejezet

Gjána-vigjána jóga

Eggyéválás a tudás és annak megvalósítása által            

 

Nyolcadik fejezet

Táraka brahma-jóga

Az Örökkévaló Brahman jógája - a szellemi evolúció ösvénye   

 

Kilencedik fejezet

Rádzsa guhja jóga

Királyi titkok jógája - a közvetlen tapasztalás útja                    

 

Tizedik fejezet

Vibhúti-jóga

Az Isteni fenség jógája                                                

 

Tizenegyedik fejezet

Visva-rupa-darsana-jóga

Az Egyetemes Lélek, a Világember kozmikus látványának jógája                     

 

Tizenkettedik fejezet

Bhakti-jóga

Az Odaadás Jógája                                                     

 

Tizenharmadik fejezet

Prakriti Purusa viveka jóga

Anyag és Lélek megkülönböztető jógája                                  

 

Tizennegyedik fejezet

Gunatraja-vibhága-jóga

Az anyagi természet három minőségének jógája           

 

Tizenötödik fejezet

Purusottama-jóga

A Legfelsőbb Lélek jógája és a Szamszára fája             

 

Tizenhatodik fejezet

Daivászura-szampad-vibhága-jóga

Az isteni és az anyagi jellem megkülönböztetésének jógája                                          

 

Tizenhetedik fejezet

Sraddhátraja-vibhága-jóga

A háromféle hit jógája                                                

 

Tizennyolcadik fejezet

Moksa-jóga

A Megvilágosodás jógája           


Olvasson Bele!

Előszó
                    
Az Abszolút vagy Brahman nem részlehajló

 

A Modern Nyugat nagy általánosságban jellemző hozzáállása a filozófiához szemléltethető Henry Adams (1838-1918) amerikai filozófus-történész elhíresült mondásával, nevezetesen: „A filozófia nem más, mint értelmetlen kérdések felvetése megoldhatatlan problémákról.” Ha visszatérünk az ókori görög bölcselők kifejezésére, akkor azt látjuk, hogy a filozófia fogalma két szó, a Philo, mint szeretet és a Sophia, mint tudás összevonásából keletkezett. Vagyis a filozófia fogalom jelentése nem más, mint a tudás szeretete!
Ez a nagyon szép megfogalmazás mégis egy kicsit távolinak tűnik, ha azon kezdünk el gondolkodni, hogy mit értünk valódi szeretet (Bhakti) alatt? A tudást is csak akkor fogadhatjuk el teljes tudásként, ha magába foglalja minden élő és élettelen (Szat-aszat), vagyis az Abszolút Természetét. Ám ismét zavarba jövünk, mert legalább azt meg kellene fogalmaznunk, hogy „minek” vagy „kinek” a természetét írja le pontosan? A töprengő nyugati filozófus számára a szeretet túlságosan elvont, absztrakt marad. A mindenséget leírni próbáló tudás pedig általánosító, vagyis a végső lényeget tekintve pontatlan. 
Ennek az az oka, hogy bár a Nyugat fejlett értelmet, tiszta tudományos logikát alkalmaz, a megnyilvánulásból (Sristi) csak a visszatükröződéseket (Vritti) elemzi és ismeri. Példa erre az egyébként dinamikusan fejlődő nyugati pszichológia, mely elsősorban másokat elemez, és a devianciákat kívánja megismerni és gyógyítani. Így azonban, kizárólag másokra figyelve magunk helyett, nem lehet teljes és érvényes választ kapni a valóban fontos kérdésekre. Nem meglepő, ha nyugaton marad a kiábrándultság, mely a rivális nélküli érzékkielégítő életcélból ered. A kiábrándultság, a boldogtalanság oka egyedül az önismeret hiány! Nem ismerjük önnön lelki-szellemi természetünket! Ha az életünk vagy életvitelünk az erények (Dharma/Tao/Jóga) útján határozatlan, egyáltalán nem tartalmazza a Megvilágosodáshoz szükséges eltökéltséget. Így személyes életfilozófiánk (vallásunk) is ilyen gyönge, határozatlan és erőtlen lesz. Igen lassú a fejlődésünk, ha mindennapi tapasztalataink, mint a gyönyör és a fájdalom (Szukham/Duhkham) élesen szembe mennek a felszíni életszemléletünkkel (filozófiánkkal).  Lényegileg a filozófiánk alapja sokkal inkább az önmagunkkal szembeni őszinteség (Árdzsavam), mint a felszíni tudás! 
Kimondhatjuk, hogy a téves életvezetés vagy életstílus az, amiért a nyugati ember sokszor nélkülözni kénytelen a végső válaszokat. Ezért az első feladat ahhoz, hogy e kérdésre egy nap teljesen kielégítő választ kapjunk, az az, hogy a keresést ne helyezzük az életünkön túlra! Vagyis az erények ösvényére (Dharma) lépve, belül és kívül egyaránt kezdjünk el kutatni az Abszolút Igazság után. Mert nagyon lényeges, hogy szívből és minél előbb tegyük föl a legfontosabb kérdést: Miért vagyok éppen ilyen ember, amilyen vagyok? Vagyis önmagunk fokról-fokra, lépésről-lépésre történő megértése a válasz és a megvilágosodás maga! Amikor egy kicsit már előrehaladtunk, finomodik a kérdés, és így szól: Hogyan kellene élnem? Ha ezt a kérdést, mint filozófus fölteszem egy újfajta kiterjedt gondolkodás részese leszek, mely merőben új utakat nyit meg. Természetesen csak úgy záporoznak majd az ötletek, újabb kérdések, felvetések és az elmaradhatatlan kételyek.

 

Ebben a világban semmi sem olyan magasztos és tiszta, mint a szent tudás. Ha valaki tökéletessé vált a jóga által, az idővel minden tudást megtalál az Önvalóban. Bhagavad-gítá 4.38.

Aki erős hittel átadja magát e tudásnak, uralja és ellenőrzi az érzékeit, aki a Legfelsőbb Valóságra rögzíti tudatát, az eléri a megvilágosodást, s ha már szert tett rá, a Legfelsőbb Békét. Bhagavad-gítá 4.39.

Ám a kételkedő, tudatlan és hitetlen ember nem érheti el e tudatosságot. A kétkedő nem boldog sem ebben a világban, sem a magasabbakban. Bhagavad-gítá 4.40.

 

 Míg egy napon ezt a fellángoló, máskor kétkedő korszakunkat is lezárja egy megdöbbentő felismerés. Nevezetesen, hogy több személyiségből álló, önátlényegítő entitások vagyunk. Ettől kezdődően beszélhetünk utunk vagy gyakorlati megvalósításunk és filozófiánk egységéről. De miért pont ekkor? Mert végre mindent egységesíteni akarunk, vagyis kezdünk harmóniába jönni önmagunkkal! Sőt innen továbbhaladva, mindenek forrásával, magával a Brahmannal vagy Abszolúttal. Ez az a kiegyensúlyozott állapot, ahol már jogunk van a (látszólag) magunkon túleső, nálunk hatalmasabb valóság, a Brahman felől tudakozódni. Ez az a pont, ahol filozófiánk vagy tudásunk kellő mélységet és gyakorlatiasságot ér el, mert folyamatos önelemzésen, önvizsgálaton (Átma-niksépa) alapul. Ehhez a hiteles hozzáálláshoz igazodik a Bhagavad-gítá és a Vedánta filozófiája, mert közös nevezőre hozza a szemlélőt és a szemléltet, az Embert és az Abszolútat, a Keresőt és az Istent. Ez a valódi harmónia útja. A legősibb indiai gondolkodók által alapított Vedánta Iskola szerint a filozófiát mindössze néhány, ám annál megkerülhetetlenebb kérdés reprezentálja, úgy mint: Mi az élet célja (Szva-dharma)? Van-e Isten (Isvara), vagy létezik-e Abszolút (Brahman)? Rendelkezünk szabad akarattal, vagy a végzet (Karma) uralkodik felettünk?