kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Sri Aurobindo

Ébredő tudatosság

A belső fejlődés pszichológiája

Szinopszis

Csak folyamatos belső fejlődés által találhatunk mindig újdonságot és érdekességet az életben. Önmagunkká kell válnunk, igazából ez a feladatunk. Ám a valódi énünk az, ami belül van.

Az emberi, vagyis a mentális lény színrelépése előtt az evolúció csupán lassú, tudatalatti folyamat volt. Az elme (Manasz) megjelenése egy új fejlődési folyamat kezdetét jelenti, amely által az emberi lény a tudat evolúciójának (Jóga) tudatos résztvevője és hozzájárulója lesz. Minden a tudatosság körül forog: a tény körül, hogy tudatosak vagyunk-e vagy sem. Csak a legfelsőbb tudatosságban fejezhetjük ki tökéletesen önmagunkat. Hiszen a valódi tudat az Isteni Tudat. Ha elvágjuk magunkat a Legfelsőbb Tudattól (Brahman), akkor teljesen tudattalanná válunk; és pontosan ez történt velünk. Így minden, ami létezik a világ és a tudatunk jelenlegi állapotában, e tudati elválás, és az azt követő azonnali elsötétülés eredménye. Abban a pillanatban, hogy az egyéni tudat elválik az isteni tudattól, abba lép be, amit mi tudattalannak hívunk, és ez a tudattalan az oka minden nyomorúságnak. Egyszóval a valódi fejlődés a tudat átalakítása, melyet minden más automatikusan követni fog majd.

Sri Aurobindo & Mother


Tartalomjegyzék

Invokáció

 

Előszó

 

Bevezetés
 

Első Rész

Kiemelkedés a tudattalanból

 

Második Rész

A Tudat felébredése

 

Harmadik Rész

A tudatosság növelése: Alapkövetelmények

Tiszta törekvés

Őszinteség

Hit

A tanítás – mentális felkészülés

A tanító

 

Negyedik Rész

A tudatosság növelése: Első lépések és alapok

Megtisztulás

Összpontosítás

Nyugalom és béke

 

Ötödik Rész

A tudatosság növelése: Eszközök és módszerek

Változatos módszerek

Meditáció

Munka

Bhakti – Odaadás

A saját utunk követése

 

Hatodik Rész

A tudatosság növelése: Nehézségek és csapdák

 

Hetedik Rész

A tudatosság növelése: Belső tapasztalás

 

Nyolcadik Rész

A pszichikus lény és a belső fejlődés

 

Kilencedik Rész

A tudat átfordítása – az új születés

 

Szavak és kifejezések gyűjteménye

 

Hivatkozások


Olvasson Bele!

Bevezetés

Sri Aurobindo szerint „a Természetben alapvetően a tudat evolúciója zajlik”.  Az ember belső fejlődése egész egyszerűen a tudat evolúciójának folytatása, amely során mostanáig az Anyagból megszületett az Élet, és az Életből az Elme. Más szóval a tudat földi megnyilvánulása során egyre magasabb szintű formákat hozott létre – az ásványtól a növényig, az állatig és az emberig, a mentális lényig. E könyvben belső fejlődés alatt az Elme mögötti tudat evolúcióját értjük.

Az emberi vagy mentális lény megjelenése előtt az evolúció lassú, tudatalatti folyamat volt. Az Elme megjelenése egy új evolúciós folyamat kezdetét jelenti, amely által az emberi lény, átgondolt akarattal és belső fejlődésre törekedvén a tudat evolúciójának tudatos résztvevője és hozzájárulója lesz. A belső fejlődés tehát a tudatos evolúció folyamata. A jóga belső fejlődést célzó, bizonyított módszerrel rendelkező rendszer; hiszen a jóga „öntökéletesítésre törekvő módszeres erőfeszítés, a lényben található rejtett lehetőségek megnyilvánításával…” Az evolúció két módjáról – a tudatalatti evolúcióról a Természet folyamatain keresztül és a tudatos evolúcióról a Jógán keresztül – Sri Aurobindo a következőket írja:

„Az egész Természet a rejtett Igazság fokozatos feltárására tett kísérlet…

Amit a Természet a tömeg számára lassú evolúcióval céloz meg, azt a Jóga az egyén számára gyors forradalommal végzi.”

„…céljuk végső soron ugyanaz. A Jóga általánossá válása az emberiség körében a Természet végső győzelme saját késlekedése és rejtettsége fölött. A Tudomány által fejlődő elmével a Természet már most is arra törekszik, hogy minden ember alkalmas legyen a mentális élet teljes kifejlődésére. A Jógával szükségszerűen az a célja, hogy minden ember alkalmassá váljon a magasabb evolúcióra, a második születésre, a lelki létre.”

A tudatosság növekedése az emberi lényben továbbra is többé-kevésbé tudattalan folyamat, még az Elme megjelenése után is, mivel az Anyag, Élet és Elme a Tudattalanban gyökereznek, amelyből kifejlődtek. Az ősi tudattalanból való kiemelkedés első lépése a tudatos egó, a különálló és független egyéniség kifejlesztése. Amíg nem fejlődik ki az egyéniség, az emberi lény alaktalan entitás marad, többé-kevésbé összekeveredve a létezés tudattalan egészével. A tudatos egó kifejlesztése (az alakuló lény egyénivé válása) teszi lehetővé, hogy a személy egyéniséggé váljon. Az egó lényünk azonosítása a felszíni, külső énnel, amely a testből, a vitális természetből és az elméből áll. Az egó a fizikai, a vitális és a mentális tapasztalat egy részét megkülönbözteti a lét többi részétől és „én”-ként fogja fel. Az egó szerepe tehát az, hogy kiemelje a lényt a tudattalanból a fizikai, vitális és mentális aspektusairól alkotott fokozatos tudatosság (tudomás) által.

Miután az elkülönítő egó kellő mértékben kifejlődött, a tudat evolúcióját fel lehet gyorsítani egy másik dimenzióban történő növekedéssel – ekkor meghaladjuk az egót, megszabadulunk a felszínes természetünkkel való tudatlan azonosulástól, és felfedezzük valódi Énünket. A belső fejlődés tehát az evolúció új dimenzióját jelenti.

Amit ma általában „személyes fejlődésnek” nevezünk, és amire különböző pszichoterápikus megközelítések (mint a Tranzakcióanalízis, a Gestalt-terápia, a racionális érzelmi viselkedésterápia stb.), valamint az Emberi Potenciál Mozgalomhoz köthető különböző technikák (Encounter-csoport, Sensitivity training) törekednek ugyanaz, mint amit az imént egó és egyéniség-fejlesztésként írtunk le. Másrészről a belső fejlődés, amelyet a keleti és nyugati spirituális megközelítések céloznak (mint a jóga, zen, szúfizmus, keresztény miszticizmus) személyen túli, egót meghaladó fejlődést jelent, valamint különböző mértékben a hétköznapi, egó-kötötte tudatosság átfordítását. Ezért alapvető fontosságú megkülönböztetni a személyes fejlődést a belső fejlődéstől.

A jelenleg átlagos tudati állapot és a belső fejlődés által megcélzott magasabb tudati állapot közötti különbség az ellentétes jellegzetességeikben rejlik, amelyekből párat az alább olvashatunk:

a. Az átlagos tudati állapot többé-kevésbé a tudattalanba van merülve: átlagos állapotban a személy a lény magasabb és alacsonyabb szintjeiről teljesen tudattalan, és még a test-tudatból, gondolatokból és érzelmekből álló felszíni lényről is nagyjából tudattalan. A lény belső fejlődésével a tudatosság elkezd növekedni, hiszen a tudatosság a lény alaptermészete és esszenciája.

b. Az átlagos tudati állapot egyik fő jellemvonása, hogy a figyelmünk könnyen elterelődik. A kívülről jövő változó benyomások és érzékelések, valamint a belülről jövő gondolati és érzelmi hullámok folyamatosan elvonják a figyelmünket. Másrészről a belső tudatosság összpontosított és koncentrált. Ahogy növekszik a tudatosság, és megtanulunk egyre inkább a mélyebb tudatban élni, megtapasztaljuk az összpontosítás vagy koncentráció állapotát.

„A magasabb tudatosság koncentrált tudatosság… nem szétszórt, nem futkos ilyen-olyan mentális gondolat, vitális vágy vagy fizikai szükség után, mint az átlagos emberi tudat. Nem szállják meg a véletlenszerű gondolatok, érzések és impulzusok százai, hanem a saját maga ura, összpontosított és harmonikus.”

c. Az átlagos tudati állapothoz még egy jellegzetességet kapcsolhatunk, amit az előző részben említettünk: a szétszórtság. Átlagos állapotban a tudat úgymond a lény felszíni részeibe és mozgásaiba (a fizikaiba, vitálisba, mentálisba) szóródik szét. Ahogy Mother mondja:

„Mindig kilökjük magunkat; mindig úgy élünk, mintha magunkon kívül élnénk, olyan felszínes érzékeléssel, mintha magunkon kívül léteznénk. Ha csak egy kicsit is meg akarjuk vizsgálni magunkat, ha önkontrollra törekszünk, vagy egyszerűen csak tudni szeretnénk, hogy mi történik, akkor mindig vissza kell vonulnunk, magunk felé irányulni, olyasmit kell befelé irányítani, ami mindig a felszínen van. Ez a felszíni dolog találkozik az összes külsőlegessel, és ő hoz minket kapcsolatba másokból érkező hasonló rezgésekkel. Ez csaknem rajtunk kívül történik. Ez az átlagos tudat folytonos szétszórtsága.”

A hétköznapokat domináló tudat szétszórt természete éles ellentétben áll a mélyebb tudat összeszedett és összpontosított tudatával.

d. A tudat átlagos állapotban nyugtalan és izgatott a folytonos szórakozottság és szétszórtság miatt. Ahogy a tudatosság növekszik, egyre inkább tudatossá válunk a mélyebb tudatról, amely a csönd és béke alapja.

„Még ha (a belső tudatosság) aktív is, a tett mögött vagy körülötte teljes csöndet és nyugalmat érzünk. Minél inkább koncentrálunk, annál inkább növekszik a nyugalom és a csönd. Ezért érzünk nyugalmat, még akkor is, ha egy sor esemény zajlik belül.”

e. Átlagos állapotban a tudat összekeveredik, és azonosul az eszközeivel – a testtel, a vitális természettel és az elmével; az ember ekkor a testének, gondolatainak és érzelmeinek hiszi magát. Ahogy a tudat fejlődik, egyre inkább különállónak és elválasztottnak érzi magát a külső fizikai, vitális és mentális természettől. Ahelyett, hogy azonosulna a külső természet mozgásaival, különálló tanúként – a Bhagavad-gítá szavaival Száksí-ként – szemléli őket.

„(A tudat) bevonódhat az eseményekbe, vagy kívül is maradhat. Az emberi tudat szabályszerűen mindig bevonódik, de kifejlesztette a képességet, hogy el tudjon szakadni – az alsóbb teremtés erre képtelennek tűnik. Ahogy a tudat fejlődik, az elszakadási képesség is fejlődik.”

f. Mivel az átlagos tudat azonosul eszköztermészetével, ellentétpárok fogságába esik – meleg és hideg, öröm és fájdalom, vonzás és taszítás stb. – amelyek a fizikai, vitális és mentális természet veleszületett jellegzetességei. Áltagos szinten tehát a tudat folyamatosan zavart és kiegyensúlyozatlan állapotban van. Ezzel ellentétben a magasabb tudat mozdulatlan, szilárd és rendületlen – ismét a Bhagavad-gítá szavaival élve Szthira. Ehhez a tulajdonsághoz a Szamatá kapcsolódik – kiegyensúlyozottság az ellentétpárokra adott válaszként.

g. Az átlagos tudat egyik alapvető vonása, hogy különálló lénynek, egónak, tehát individuumnak érzi magát, aki a világegyetem többi részétől külön létezik. Ezzel szemben a nagyobb tudatosság egységes, egyetemes és személy felett álló, mentes a megosztottságtól és elkülönültségtől – így jellemzik azok, akik állandó jelleggel vagy időlegesen megtapasztalták.

„… az egó határai, a személyes elme és test eltűnik, az ember pedig tudatossá válik a kozmikus végtelenségről… Az egó, a test, a személyes elme végső soron nem szűnnek meg, hanem elkezdjük őket mindössze parányi részünkként érzékelni. Elkezdünk másokat is saját részünkként, vagy önmagunk ismétléseként tapasztalni, mintha a Természet által módosított ugyanaz az én lenne más testekben.”

A jóga szempontjából a személyes és a belső fejlődés közötti különbség másképpen is leírható: a személyes fejlődés során az egyén, mint emberi lény fejlődik, amíg a belső fejlődés, (amely a jóga célja) abban áll, hogy átalakítjuk és meghaladjuk a tudat emberi állapotát.

„… a jóga nem a jelenlegi emberi természet tökéletesítése, hanem a lény összes részének pszichikus és spirituális átalakítása a belső tudat tevékenysége, majd egy magasabb tudat tevékenysége által. Ez a tudat megdolgozza e részeket, kidobja a régi mozgásaikat, vagy saját képére formálja őket, így az alsóbb természetet magasabb természetté változtatja. Ez nem annyira az intellektus tökéletesítése, inkább a meghaladása, az elme átalakítása, a lény összes többi részének helyettesítése a tudás hatalmasabb elvével.

„A magasabb szintű tökéletesedés spirituális tökéletesedés, teljes egyesülés az Istenivel, azonosulás az Istenivel, megszabadulás az alsóbb világ minden korlátozásától. Ez a spirituális tökéletesedés, amely a jógából származik…

Az alsóbb szintű tökéletesedés az, ha sikerül az embernek jelenlegi formájában, testében, a földi kapcsolataival együtt elérni a legmagasabbat, amit csak tud. Ezt érték el a legnagyobb tehetségek: művészi, irodalmi, szervezői tehetségek, nagy vezetők, azok, akik a legmagasabb szintre tökéletesítették a fizikai tulajdonságaikat, akik emberi fejlődésükben elérték a lehetőségek határát… Minden szempont szóba jöhet: a fizikai erő, a szellemi megvalósítás, az energia és bátorság fizikai tulajdonságai, önzetlenség, jóság, jótékonyság; az összes emberi tulajdonság a legmagasabb fokra juttatva. Ez az alacsonyabb szintű tökéletesedés.

Az imént idézett részlettel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy még az erkölcsi fejlődés is – amelyet gyakran összetévesztenek a spiritualitással – az emberi állapot fejlődéséhez tartozik; nem a belső fejlődés része, amelynek célja az emberi, egó által korlátozott állapot meghaladása.

A belső fejlődést attól is meg kell különböztetni, amit több modern pszichológiai módszer és technika tudatosság néven próbál elérni és előmozdítani. A modern pszichológiában a „tudatosság” szó több jelentésre és konnotációra tett szert, egészen a nagyon gyenge érzéki ingertől (mint például egy gyenge fény), az ember tetteit motiváló tudattalan dinamikába történő betekintésig.  A jóga pszichológia szempontjából a Gestalt terápiában és a pszichológiai fejlődés más hasonló megközelítéseiben a tudatosság kifejezés a fizikai, vitális és mentális részekből álló felszíni lény tudatosságára utal. Az ilyen fajta tudatosság növelése abból áll, hogy tudatosabbak leszünk a testünkről, érzéseinkről, érzelmeinkről és gondolatainkról. A belső fejlődés ezzel szemben a lény belső és magasabb szintű részeinek fokozatos felébresztésére és tudatosítására törekszik.

Az átlagos tudatállapotban, amikor is külső lényünkkel azonosulunk – a testtel, az impulzusokkal, érzésekkel és az elmével – szinte teljesen tudattalanok vagyunk a belső lényről és a külső tudatra gyakorolt folyamatos tevékenységéről. Amikor a test alszik, néha ráébredünk a belső lény tudatára, és alkalomadtán alvás közben világos, szimbolikus, figyelmeztető álmok formájában átvihetjük a belső tudatosságban tapasztalt élményeink egy részét az átlagos éber tudatállapotunkba. A legtöbb zavaros és összefüggéstelen álmunk azonban nem a belső tudatból, hanem a tudatalattiból származik. A belső tudatot képek által is megpillanthatjuk, amelyek spontán vagy vizualizációs gyakorlatok során villanhatnak be. Ritka esetben pedig látomás vagy belső hang formájában is betekintést nyerhetünk. Néha meditációs állapotban is tudatosak leszünk a belső lényről, mint egy különálló, nyugodt és szemlélődő tudatról. Ezen alkalmi, pillanatnyi, töredezett élményeken kívül a belső lényt az átlagos, felszíni tudat vastag fala vagy leple választja el a külső résztől. A belső fejlődés folyamata abban áll, hogy fokozatosan ledöntjük e falat, vagy felemeljük e leplet, és ráébredünk a belső lény tudatára. Ahogy Sri Aurobindo írja:

„Az emberi lényben mindig két különböző tudat van: egy külső, amelyben általában él, és egy belső és rejtett, amelyről nem tud semmit. Amikor a szádhanát gyakorolja, a belső tudat elkezd megnyílni, ez ember beléphet, és mindenféle élményekre tehet szert. Ahogy a szádhana fejlődik, az ember egyre inkább a belső lényben él, a külső pedig egyre felszínesebbé válik. A belső tudat először álomnak tűnik, és a külső látszik éber valóságnak. Később a belső tudat lesz a valóság, a külsőt pedig sokan álomnak, káprázatnak, vagy felszínesnek és kívülállónak érzik.” 

Sri Aurobindo jógájának egy kiemelkedő vonása a belső fejlődés pszichológiájával kapcsolatban, hogy a tudat belső és magasabb síkjait dinamikus erőkként fogja fel. Habár a lény belső és magasabb részei el vannak rejtve a külső felszíni tudattól, folyamatos hatást és nyomást gyakorolnak a felszíni részekre, a tudatosság fejlődésére és növekedésére ösztönözve. „(A tudat) magasabb síkjainak döntő szerepe van a földi evolúcióban”, ahogy Sri Aurobindo írja:

„Fejlődésünk nagy része (e síkok) felsőbb rendű, ám rejtett tevékenységének köszönhető a földi síkon. A tudattalan vagy tudatalatti mindent tartalmaz, ám csak potenciálisan; a felülről jövő tett segít kiváltani a kiemelkedést. E tettnek folytonosnak kell lenni, hogy megformálja és meghatározza azon mentális és vitális formák fejlődését, amelyeket az evolúciónk ölt fel az Anyagi természetben. Ezek a progresszív mozgások ugyanis nem tudják elérni teljes lendületüket, illetve nem tudják eléggé kifejleszteni erejüket a tudattalan, mozdulatlan, tudatlan Anyagi Természet ellenállásával szemben, hacsak nem folyamodnak folyamatosan, de rejtetten a saját jellegüknek megfelelő magasabb, fizikait meghaladó erőkhöz. E segítség, e rejtett szövetség főként a szubliminális lényben zajlik, nem a felszínen: innen emelkedik ki tudatunk aktív ereje, és mindent, amit véghezvisz, visszaküld a szubliminális lénybe, ahol tárolódik, fejlődik, és később erősebben tör elő újra. A hatalmasabb, rejtett részünk valamint a felszíni személyünk közötti együttműködés a gyors fejlődés fő titka, amely bekövetkezik az emberben, miután túljutott az anyagba merült Elme alsóbb szintjein.”

Sri Aurobindo a következőket írja a tudat belső síkjainak hatásáról az egyén külső életére:

„Hiba azt gondolni, hogy csak fizikailag élünk, a külső elménkkel és életünkkel. A tudat más síkjain folyamatosan élünk és cselekszünk, másokkal találkozunk, hatást gyakorolunk rájuk. Amit ott teszünk és érzünk, az erők, amelyeket összegyűjtünk, az eredmények, amelyeket előkészítünk kiszámíthatatlan fontosságúak és számunkra ismeretlen hatást gyakorolnak a külső életünkre. Nem minden jön át, és ami átjön, más formát ölt a fizikaiban – habár néha pontosan kapcsolódik eredeti formájához. Ez a kicsiny hatás a külső létezésünk alapja. Minden, amivé válunk, amit teszünk, amit elszenvedünk a fizikai világban, a lepel mögött jön létre bennünk.”

(A belső lény) a pszichológiánk szerint bizonyos tudati központok által kapcsolódik a kis külső személyiséghez – ezekről a jóga által szerzünk tudomást. A belső lény csak egy kis része szökik át e központokon keresztül a külső életbe, ám ez a kicsiny rész a legjobb részünk, amely felelős a művészi, költői, filozófus vénánkért, eszményeinkért, vallási törekvéseinkért, tudásra és tökéletesedésre törekvő erőfeszítéseinkért.”

Összefoglalásképp az egyén belső fejlődése, akárcsak a világegyetem evolúciója, olyan folyamat, amely során az Anyag Tudatlanságába merült Legfelsőbb Tudat – a Lét Igaza, vagy a Létezés Valósága – lénye egyre magasabb állapotaiban nyilvánítja meg magát a veleszületett evolúciós ösztönzésnek köszönhetően.

Sri Aurobindo jógájában a Legfelsőbb Tudatot, Igazságot vagy Valóságot gyakran „az Isteninek” nevezi: „a Legfelsőbb Lény, akiből minden származik, és akiben minden létezik.”  Az Isteni Tudat azon része, amely az evolúció során fejlődik, a lélek vagy pszichikus esszencia. Ez növekszik, majd különálló egyéniség lesz, amelyet pszichikus lénynek hívunk. Az Legfelsőbb Tudat inherens evolúciós dinamizmusa a pszichikus lényen keresztül valósítja meg az egyén belső fejlődését.