kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Sri Aurobindo

Reinkarnáció

Az újjászületés problematikája

Szinopszis

Az újjászületés elméletének valódi alapja a lélek fejlődése, vagyis, hogy a lélek áttöri az Anyag (Májá) fátylát, és fokozatosan rátalál önmagára. Ha a lélek tényleg fokozatosan kivirágzik, akkor az újjászületés intellektuális szükségesség, logikailag elkerülhetetlen következmény. Sri Aurobindo

 

Az európai elmét az újjászületés elméletében jelenleg ugyanazon személyiség megmaradásának gondolata vonzza. Hiszen az életet szerető ember az önmagának tartott személyiség, a mentális, az idegi és a fizikai összetevő felbomlását vagy megszűnését nehezen viseli, és csábítja a túlélés és fizikai visszatérés gondolata. Az egyetlen ellenvetés, amely az újjászületés elfogadásának útjába áll, hogy az emlékezet láthatóan nem marad meg. Az ember az emlékezet – mondja a modern pszichológus –; mi haszna van a személyiségem megmaradásának, ha nem emlékszem a múltra, és nem vagyok tudatos róla, hogy még mindig és folyamatosan ugyanaz a személy vagyok? A Védántin gondolkozók teljesen más szempontból vizsgálták a témát. Nem ragaszkodtak a személyiség megmaradásához, nem azt illették a magasztos „halhatatlan” jelzővel. Látták, hogy a személyiség egy folyamatosan változó elegy, ugyanazon személyiség megmaradása pedig nonszensz, ellentmond önmagának.


Tartalomjegyzék

A kiadó előszava                                                                                       

Újjászületés és karma                                                                    
Újjászületés                                       
A reinkarnálódó lélek                                               
Újjászületés, evolúció, örökség                                               
Újjászületés és a lélek fejlődése                                  
Az újjászületés jelentősége                                         
A felemelkedő egység                                                 
Involúció és evolúció                                                  
A karma                                                                      
Karma és szabadság                                                  
Karma, akarat és következmény                               
Újjászületés és karma                                                
Karma és igazság                                                      

 

A karma vonalai                                                                          
Az alap                                                                     
A földi törvény                                                         
Az elme természete és a karma törvénye                  
A karma magasabb rendű vonalai                            
I. Függelék: A karma hálója                                     
II. Függelék: Pontosítás
Jegyzet a szövegekhez                       

Szanszkrit kifejezések glosszáriuma              


Olvasson Bele!

Újjászületés

 

Az újjászületés elmélete majdnem olyan ősi, mint maga a gondolat; eredete ismeretlen. Előítéleteink alapján elfogadhatjuk a mindig megújítandó, mindig felülvizsgálandó ősi pszichológiai tapasztalat gyümölcseként – vagyis igazságként –, vagy elvethetjük, arra hivatkozva, hogy csupán filozófiai dogma és naiv spekuláció. Bármelyik eset álljon is fenn, e doktrína szemmel láthatóan közel olyan ősi, mint maga az emberi gondolkodás, és valószínűleg fenn is marad addig, amíg az emberek gondolkoznak.

            Az újjászületés tanát korábban Európában a groteszk „transzmigráció” néven ismerték, ami miatt a nyugati elmében az a mulatságos kép élt az újjászületésről, hogy Püthagorasz lelke, akár egy vándormadár, az istenihez hasonlatos emberi formából egy tengerimalacba vagy egy öszvérbe vándorol. Az újjászületés elméletével a filozófia is foglalkozott: ez a csodálatra méltó, de felettébb nehezen kezelhető görög „metempszichózis[1]” szóban jutott kifejezésre, amely azt jelenti, hogy a pszichikus egyén lelket lehel egy új testbe. A görög nyelv mindig kiválóan társítja a gondolatokat és szavakat, és ennél jobb kifejezést valóban nem lehetne találni, ám a metempszichózis az angol nyelvbe erőltetve csupán egy hosszú, tudálékos szóvá válik, amely egyáltalán nem juttatja eszünkbe a finom, görög jelentését, ezért meg kell válnunk tőle. A jelenleg divatos kifejezés a reinkarnáció, ám ez a szó a jelenség durva vagy külső aspektusára utal, és számos kérdést vet fel. Én az „újjászületés” kifejezést részesítem előnyben, hiszen az megfelelően visszaadja a tág, színtelen, de elégséges szanszkrit kifejezés, a punardzsanma „megint megszületés” értelmét, és semmi másra nem utal, csak arra az alapvető kifejezésre, amely a tantétel lényege és magja.

            A modern elme számára az újjászületés nem más, mint spekuláció és elmélet, amelyet a modern tudomány módszerei sohasem bizonyítottak, így az sohasem elégítette ki a tudományos kultúra által létrehozott új, kritikai elmét. Ugyanakkor cáfolat sem született, hiszen a modern tudomány semmit sem tud arról, mi történik az emberi lélekkel az élet előtt vagy után, sőt, magáról a lélekről sem tud, ami egyébként sem lenne lehetséges. Helyette megáll a húsnál, az agynál, az idegeknél, az embrió kialakulásánál és fejlődésénél. A modern kritikának ezen kívül nincs olyan eszközkészlete, amely segítene bebizonyítani vagy megcáfolni az újjászületést. A modern kritika valójábanannak ellenére, hogy kutatásra és pontos bizonyosságra töreksziknem hatékony az igazság megtalálásában. A közvetlen fizikai sík határán kívül szinte használhatatlan. Az adatok felfedezésében jól működik, ugyanakkor, ha nincs az adatokra írva a belőlük származó következtetés, nincs eszköze, hogy biztosítsa a belőlük levont általánosítások helytállóságát, amelyeket oly magabiztosan hangoztat, majd egy emberöltő múlva megcáfol. Nincs eszköze, hogy vitathatatlanul bizonyítson vagy cáfoljon egy kétes történelmi állítást: egy évszázados vita után azt sem volt képes megállapítani, hogy Jézus Krisztus létezett-e vagy sem. Hogyan foglalkozhatna így egy olyan kérdéssel, mint az újjászületés, amely a pszichológiához tartozik, és inkább pszichológiai, mintsem fizikai bizonyíték támaszthatná alá?

            A támogatók vagy ellenzők érvei gyakran gyengék vagy jelentéktelenek, és a legjobb esetben sem képesek semmit sem bizonyítani vagy cáfolni. Az újjászületés ellen gyakran hangoztatott érv például, hogy nem emlékezünk az előző életeinkre, ezért nem is léteztek. Az ilyen érveléssel – amely csupán mosolyt csal az arcunkra – azok élnek, akik többnek gondolják magukat tanult gyerekeknél. A vita pszichológiai vonalon megy tovább, mégis figyelmen kívül hagyja a hétköznapi vagy fizikai memóriánk természetét, pedig a hétköznapi ember csak azt tudja használni. Vajon mennyire emlékezünk a jelen életünkből, amelyet kétségkívül most is élünk? A memóriánk csupán a közeli dolgokat tudja felidézni, és homályossá, illetve beszűkültté válik, ahogy a tárgyak a távolba vesznek. Még távolabb csak pár kiemelkedő pontot tud megragadni, életünk eleje pedig teljes képszakadás. Emlékszünk egyáltalán arra a tényre, hogy az édesanyánk szoptatott? Ennek ellenérehabár a buddhista elmélet nem ezt vallja – a koragyermekkor ugyanannak az életnek a része, és ugyanahhoz az egyénhez tartozik, aki nem emlékszik rá, mint ahogy nem emlékszik az előző életeire sem. Mégis azt várjuk el, hogy az ember állatias agyához tartozó fizikai memória, amely nem emlékszik a gyermekkorunkra, és annyi mindent elveszít a későbbi évekből, emlékezzen arra, mi volt a gyermekkor előtt, a születés előtt, mielőtt még maga az agy kialakult volna. És ha nem megy, felkiáltunk: „Itt a reinkarnáció elméletének a cáfolata!” A hétköznapi emberi érvelés tudálékos kezdetlegessége az effajta okoskodáson nem tud túllépni. Természetesen, ha emlékezni akarunk a korábbi életeinkre – akár tény –, akár állapotszerűen –, illetve azok eseményeire, képeire, azt csak ébredő pszichikus emlékezettel lehet megtenni, amely túllépi az anyag korlátait, és feléleszti azokat a benyomásokat, amelyek nem a fizikai lényben keletkeztek, nem a fizikai agy működése által.

            Még ha lenne is bizonyítékunk, hogy létezik fizikai emlékezet az előző életeinkről, vagy hogy a fent vázolt pszichikus ébredés lehetséges, az elméletet valószínűleg akkor sem tartanák alátámasztottnak. Számos olyan esetről hallunk, hogy magabiztosan állítanak valamit előző életekről ellenőrzött, felelősen megvizsgált bizonyíték nélkül, amely súlyt adna a pszichikus kutatásnak. Amíg ezek az állítások nem állnak szilárd talajon, a szkeptikusok mindig puszta kitalációnak és képzelgésnek bélyegezhetik őket. Még ha a tényeket ellenőrizték is, a kétkedő mondhatja, hogy ezek nem emlékek, hanem olyan tények, amelyeket az érintett fizikai eszközökkel ismert meg vagy másoktól hallott, majd vagy szándékos becsapás, vagy önbecsapás és hallucináció által reinkarnációs emlékké alakított. És ha a bizonyíték túl erős és kivételes ahhoz, hogy ezekkel a jól ismert érvekkel elutasítsák, akkor sem biztos, hogy elfogadják az újjászületés bizonyítékaként: az elme száz elméleti magyarázatot tud kitalálni egyetlenegy tényre. A modern spekuláció és a kutatás megalapozta a kételyt, amely ott lóg minden pszichikus elmélet és általánosítás fölött.

           

 


[1] Metempszichózis – lélekvándorlás, nemzetközi fogalom a görög metempszükhószisz nyomán; alapja a metempszükhoó (lelket más testbe juttat) a meta (át), en (bele) és pszükhé (lélek) elemekből.