kosár
Kosár
Az Ön kosara üres
Kosár Kosarad

Sri Aurobindo

Személyiségeink - Egók (h)arcok álarcok

Gyakorlati Jóga Pszichológia

Szinopszis

„A jóga nem más, mint gyakorlati pszichológia… egész módszertana lélektani; úgy is fogalmazhatnánk, a legmagasabb fokú lélektani bölcselet mindenre kiterjedő gyakorlata.”

 Sri Aurobindo

A jógát általában olyan kötött gyakorlatokkal azonosítják, mint testtartások, légzésgyakorlatok, meditáció és ehhez hasonlók. Többnyire bizonyos szabályok és előírások összességeként értelmezik, melyek a gyakorló külső életének bizonyos vonatkozásaihoz tartozik, mint a táplálkozás, szokások és viselkedés. Ám a jóga valójában belső lélektani munka, melynek célja a tudatosság megváltoztatása és átalakítása.

A pszicho-spirituális fejlődés feladatai a következők: - fokozatosan kiemelkedni abból az öntudatlan és tudattalan állapotból, amiben az egyén csupán a közösség vagy tömeg beolvadt része, sem mint önálló személyiség. Lépésről-lépésre egyre mélyebb megértéshez jutni önmagunkról, tudatosabbá válni lényünk összetettségéről. Tárjuk fel pontosan lényünk eltérő részeiből származó tetteink eredetét. Érjük el az önuralmat, a teljes harmóniát azzal, hogy rendet teremtünk a különféle tudati összetevők között, melyek ez idáig konfliktusban álltak egymással. Végül fedezzük fel valódi önvalónkat és egyesítsük összetett emberi lényünket oly módon, hogy az összes többi ént a valódi szellemi-lelki én köré szervezzük.


Tartalomjegyzék

Előszó

Bevezetés
 

Első Rész
Többrétű Személyiségeink

 

Második Rész
Lényünk Síkjai és Részei

A fizikai
A vitális
A mentális
A tudatalatti
A tudattalan
A szuibliminális – A belső lény
Környezeti tudatosság
A Tudatfeletti tudatosság
Átman – Önvaló – Lélek
Dzsívátman – Központi Lény
Lélek és Pszichikus Lény
Önvaló és Egó

 

Harmadik Rész
Egyéniséggé válni 

 

Negyedik Rész
Tudatossá válni

 

Ötödik Rész
Rendezés, Harmonizálás, Egyesítés

 

Hatodik Rész
Kérdések és Válaszok

A lény összetettsége és végzetei
Testet öltés és jellem
Öröklött elemek az egyén felépítésében
Az egyéniségért küzdeni kell
Az emberek szokásos állapota – Önazonosság és Szétszórtság
Miért kérdőjelezi meg az ember tenmagát
Amit „Én vagyok” néven hívunk
Lényünk Igazsága
Az Árnyék
Tudatossá válni Legfelsőbb Énünkről
Lényünk Tanúi
A Belső és a Külső közötti kapcsolat létrehozásának szükségessége
A Tudatosság eszközeit tökéletesíteni kell
Aszketizmus és Önuralom
A „Világ-személy” jellemzői
A személyes erőfeszítés mindig egoisztikus? – Az „önző” és „egoisztikus” közti különbség
A másik lélek felismerése; hogyan tekintsünk magunkra
Tudni, amit a lélek tud
Az Intuíció és annak kifejlesztése
Őszinteség és lényünk megosztottsága
Spontaneitás
Hogyan akarjunk
Mentális őszinteség
Az Önámítás két módja
Újragondolni „énjeink” mozgásait
Élvezet és Öröm
A Pszichikus szubsztancia
A „Spirituális” és „Pszichikus” közötti különbség
Mi az, ami mindenkiben törekszik
Mindig mindenki fejlődik?
A Pszichikus lény és az egyéni fejlődés
Fejlődés életről életre
A Mentális lény továbbélése és Halhatatlanság
A Lélek felfedezése

 

Szószedet

Hivatkozások

Index


Olvasson Bele!

Sri Aurobindo Különböző Énjeinkről: 
Lényünk síkjai és részei

„Az ember önmagában egyedülálló Személy, ugyanakkor önmaga megnyilvánulásában többszemélyiségű lény…” Sri Aurobindo ebben a kijelentésben olyan megkülönböztetést tesz, mely alapvető, hogy megértsük magyarázatát az emberi lényről – a megkülönböztetést a Személy és annak sokféle személyisége között. Ez a megkülönböztetés messze nem egyértelmű megszokott tudatállapotunkban.

„A szokásos elme úgy ismeri magát, mint egy egó, a természet minden kusza mozgásával együtt, és e mozgásokkal azonosítva magát azt gondolja, ezt teszem, azt érzem, gondolkodom, örömben, bánatban stb. A valódi önismeret első jele, hogy különbözőnek érzed magad a természetedtől és annak mozgásától. Aztán meglátod, lényednek mennyi különböző összetevője van, megannyi személyiség, mely mind a saját érdekében a saját módján cselekszik.

Nincs önismeretünk, mivel nem Személyként, hanem egóként ismerjük magunkat, így a Személyt a sok személyiséggel azonosítjuk, melyek lényünk külső természetét adják. A Számkhja filozófia szavaival élve, nemPurusaként (Személy) ismerjük magunkat, mert a Prakritivel (Természet) azonosulunk. A Prakritivel való azonosulás e fokán lényünk összetett természete elrejtőzik tekintetünk elől.

„Annak az egyszerű embernek, aki saját ébredező felszínén él, aki tudatlan lényének mélységei felöl, és a fátyol mögötti végtelenségről, a pszichológiai létezése meglehetősen egyszerű. Vágyak kicsiny, ámde annál zajosabb csoportja, néhány határozott intellektuális és esztétikai szükséglet. Egy kis ízlés, egypár uralkodó vagy kimagasló ötlet összefüggéstelen vagy rosszul összefűzött és főként triviális gondolatáradat között. Számos lényeges vagy kevésbé lényeges vitális szükséglet, fizikai egészség és betegség váltakozása, örömök és bánatok töredezett és következetlen egymásutánisága. Gyakorta előforduló kisebb zavarok és viszontagságok, ritkábban bekövetkező erősebb kutatások és felemelkedések az elme vagy test részéről, és az egész Természeten keresztül. Részben gondolata és akarata segítségével, részben nélkülük vagy ellenükre, gondolatait durva praktikus mintába, némileg elviselhető kuszaságba rendezi, - ez a létezésének alapanyaga.”

Igazi önismeret kezdete az, amikor a Purusát és Prakritit elkülönítjük, az Ént külső Természetétől. Ekkor észleljük „saját lényünk rendkívüli összetettségét, személyiségünk ösztönző, de mégis zavarba hozó sokféleségét, a Természet gazdag és végtelen zűrzavarát.”

Azt is észrevesszük, hogy a számos személyiség, mely a felszínen keveredik, belülről nézve különböző és elhatárolható. Minden személyiség lényünk egy részét reprezentálja, melynek megvan saját egyénisége és megkülönböztetett természete, saját igényei, mely nem egyezik sem saját magával, sem a többivel. „Lényünk különböző részeinek tökéletesen természetes feloszthatóságával” kapcsolatban Sri Aurobindo megjegyzi:

„A külső felszíni természetben, az elme, a psziché, a vitális, a fizikai mind összekeverednek. Nagy befelé figyelő erő, önelemzés, a gondolati szálak közvetlen megfigyelése és kibogozása, érzékenység és ösztönzés szükséges, hogy megtaláljuk természetünk összetevőit, ezek kapcsolatát, és kölcsönhatását. De amikor befelé indulunk… megtaláljuk a forrását az összes felszíni cselekedetnek, és a forrásnál lényünk részei igencsak különállóak és egymástól elhatároltak. Úgy érezzük, mintha különböző lények lennének bennünk, és ahogyan két ember közös cselekvés folytán teheti, ők is megfigyelik, kritizálják, segítik, ellenzik, vagy korlátozzák egymást; olyan, mintha egy csoport-lény lennénk, melyben a csoport minden tagjának megvan a saját helye és funkciója, és ezeket mind egy központi lény irányítja, mely néha a többi előtt és felett áll, néha pedig megbújik a színfalak mögött.”