Menü
Kosár
Kosár
kosár
Kosár
Az Ön kosara üres

Szvámí Ráma

Tűz és fény útja 2.

Gyakorlati útmutató az 1. kötethez

Szinopszis

"A végtelen Forrást próbálod elérni és megérteni, az önmagától létező Egyet. Megvan hozzá a képességed. Eredendően egyetlen ember sem gyenge. Magát teszi gyengévé az, aki megszokásainak és érzékeinek áldozatává válik, akinek elméje azonosulni kezd a világ tárgyaival. Hogy legyőzd a gyengeséget, nyíltnak és őszintének kell lenned az Élet Urához."  Tűz és fény útja 2.  - Szvámí Ráma

 

A könyv egy gyakorlati útmutató az 1. kötethez; azonban, mint a filozófia és a jógagyakorlás beható műve, önmagában is megállja a helyét. Minden értelemben megalapozott filozófiai keretet szolgáltat a jóga gyakorlásához, valamint számos specifikus gyakorlatot kínál a tapasztalt tanulók számára. Az élet valójában két pont között húzódó egyenes. Az egyik végpontot születésnek, míg a másikat halálnak nevezik. Az életet különféle képzeteken, víziókon keresztül látjuk és értjük meg. Jelenleg egy behatárolt vízióval rendelkezünk, hiszen korlátozott az a láthatár is, amelyet szemlélünk.

A világegyetem kereke (Szamszára) természetéből fakadóan, megállás nélkül és folyamatosan forog. Ebben a körforgásban elérkezik az az idő, amikor emberré válunk. Az ember minden faj közül a legfejlettebb, mert ösztöneit meghaladva egyaránt képes gondolkodni és beszélni. Amikor a kerék forog, és elérjük az emberi létállapotot, gondolatainkért és tetteinkért felelőssé válunk. Az ember tevékenységeit már nem egyszerűen a természet (Prakriti) irányítja. Jelenleg nem vagyunk képesek irányítani a tudatalatti elmét (Csitta), amely ugyan ismeretlen számunkra, mégis számos dolog megtételére ösztönöz. Ám tetteink (Karma) elemzésével megismerhetjük ezt az elmét, mely ma még falként emelkedik köztünk és a végső valóság (Brahman) között. Tűz és fény útja 2.kötet  - Szvámí Rámától


KAPCSOLÓDÓ ELŐADÁSAINK, KÉPZÉSEINK, MEDITÁCIÓK, JÓGA RENDEZVÉNYEINK

  • Hallgass bele Bakos Attila és Bakos Judit Eszter jógapszichológia előadásaiba a youtubeon!  KLIKK IDE!
  • Jóga- és védanta iskolánk, a Narada Védikus Akadémia oldala: KLIKK IDE!
  • Jógapszichológia és védikus életmód mentor képzésünk indul szeptemberben: KLIKK IDE!

Nézz bele, hallgass bele kapcsolódó videóinkba!

 

Meditációs zenéink:  KLIKK IDE!


Tartalomjegyzék

Előszó az eredeti kiadáshoz

I. Az élet filozófiája

 

II. Halál és átmenet

 

III. A negatív gondolatminták átalakítása

 

IV. Az elme és a tudatállapotok megértése

 

V. Kapcsolatok

 

VI. Az önátalakítás első lépései

Az önátalakítási program

Első lépés: a rendszeres gyakorlási idő fontossága

Második lépés: a benső párbeszéd kialakítása

 

VII. A test és a légzés felkészítése

Harmadik lépés: szilárd meditációs testhelyzet kialakítása

Negyedik lépés: a nyugodt légzés kialakítása

 

VIII. Az elhatározás és az akarat ereje

Ötödik lépés: a szankalpa sakti kifejlesztése

Hatodik lépés: a zavaró gondolatok elengedése

Hetedik lépés: az önelemzés fejlesztése

Nyolcadik lépés: a gondolatok megfigyelésének fejlesztése

 

IX. A hang tudománya

 

X. A kundaliní és a csakrák

Múládhára csakra

Szvádhisthána csakra

Manipúra csakra

Anáhata csakra

Visuddha csakra

Ágjá csakra

Szahaszrára csakra

Csakrák és terápia

 

XI. Gyakorlatok

A hatvanegy pontos gyakorlat

Sítalí karana

Agniszára

Jóga nidrá

 

XII. Következtetés

 

Szójegyzék

 

A szerzőről

A Himalája Intézet