Menü
Kosár
Kosár
kosár
Kosár
Az Ön kosara üres

Sri Aurobindo

Sri Aurobindo

Sri Aurobindo | filozófus, a jógatudomány és gyakorlati jóga mestere, az Integrál Jóga irányzat megalkotója.  1872-ben született Kalkuttában. Édesapja végakarata szerint hét évesen Nagy-Brittaniába utazott, hogy nyugati neveltetésben és oktatásban részesülhessen. 1893-ban tért vissza Indiába, ahol 13 évig angolt tanított Baroda tartomány főiskoláján. Már ezekben az években is helyi titkos szerveződések vezetőjeként részt vett az India függetlenségéért vívott harcban.

1906-ban Kalkuttába költözött, ahol hamarosan a függetlenségi harc egyik vezető személyisége lett. Ő volt az első indiai politikus, aki nyíltan – a helyi újság hasábjain keresztül – felszólalt India gyarmatosítása ellen. Véleményének hangoztatásáért bírósági eljárásokat indítottak ellene.

A jóga tudományában 1905-ben mélyült el, még Barodában. 1910-ben végleg visszavonult az anyagi világtól, és életét a önátlényegítő, belső munkának szentelte. A következő negyven évben kialakított és tanított egy újfajta, gyakorolható technikát, mely nemcsak felszabadítja a tudatot, hanem átalakítja a gyakorló természetét. Az újfajta spirituális gyakorlatot Integrál Jógának nevezte el. 1926-ban az egyre bővülő, nemzetközi tanítványi kör miatt megalapította a Sri Aurobindo Asramot, amely a mai napig látogatható.

Sri Aurobindo számos könyvet, esszét cikket és verset publikált, melyek nagy része már magyar nyelven is elérhető.

Összes szerző